RMBGySz*

2017. augusztus 13., vasárnap

DÉLELŐTT | 

Hamis istentisztelet

Igehely: Mt 15:1-9; Kulcsige: Mt 15:8 „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem.”

Az igaz istentisztelet az igaz Isten személyére és akaratára való igaz ráhangolódás kegyelmi alkalmainak virágbomlása és gyümölcstermése – kitárulkozás a Szeretet felfoghatatlan nagysága előtt. A szív mélyéről az ajkakra kényszerülő vallomás és a mozdulatok hódoló alázatának ünnepe ez, melyben az adni-vágyás boldog indulata teljesen kiszorítja az „én” önző számításait. Az igaz istentisztelet nem merev szabályrendszer, de nem is a pillanatnyi hangulat „Uram, uramozó” csapongása, hanem jézusi magatartás testestől, lelkestől. Nem mindig látványos, de mikor az, Krisztus-arcot idéz. Viszont a szeretet csiráit visszafojtó szívek áporodott levegőjében a tudatlanság, a büszkeség, a félelem vésőivel faragott bálványarc dereng. Neki szól minden halleluja, róla szól minden mozdulat. Habár reá hivatkoznak, az igaz Isten egyszülött Fiában megmutatkozó szeretete itt nem jelent otthont és közeget az istentiszteletnek kikiáltott holt szavak és cselekedetek számára. A hamis istentisztelet egy torz istenképre való bűnös ráhangolódás érczengése – elzárkózás a Szeretet elől. Mi hangolódjunk rá teljes szívvel Isten kitárt szívének üzenetére, hogy hiteles legyen imádatunk, bizonyságtételünk szava! Éneklésünk, hallgatásunk, mozdulataink vagy mozdulatlanságunk hódolatteljes engedelmességből fakadjon, mert csak úgy lehet igaz istentisztelet! Ószövetségi pusztaságok roppant törvény-tömbjei között ma már nem vezeti zarándok népét az Isten, de a kegyelemre való hivatkozás szabadosságának csalóka ligeteiben sem! Éppen ezért ilyen helyeken csak hamis istentiszteletet lehet tartani. Igaz istentiszteletet csak a golgotai, véres keresztnél lehet tartani, ahol a bűnbocsánatnak, minden igaz örömnek és a békesség teljességének kútfője nyílott meg azok számára, akik hisznek. Valljuk meg, hogy sokszor istentiszteletnek kiáltottuk ki önös érdekből fakadó megnyilvánulásainkat! Vizsgáljuk meg, hogy nem vagyunk-e hajlamosak az Istent a törvény alatt élő ember szemével szemlélni, vagy pedig az olcsó kegyelem népszerű tanának ködében engedékenyebbnek látni, mint amilyen valójában? Keressük az Ő orcáját ma is! Gyönyörködjünk benne, és engedelmeskedjünk Neki az Ő szíve szerint!

Kiss Lehel

Imaáhítat: 

Imádkozzunk gyülekezetünk tisztaságáért! – Ef 5,1-5

Bibliaóra: 

Szánjuk oda magunkat ismét az Úrnak! – Józs 24:1-6, 14-31 (Aranymondás: Józs 24:14)

DÉLUTÁN | 

Készülj Istened elé

Igehely: Ám 4: 1-13; Kulcsige: Ám 4:13 „Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.”

Az előző fejezetben az Úr, mint igaz Bíró, jelent meg és beszélt népével. Most arról beszél, hogy az ítélethozatal után jön a büntetés, és ezt is ő hajtja végre. Mintha értetlenül állna Isten a nép tudatlansága, makacssága előtt: Hát miért nem tudjátok ezt? Annyira elvakít a gazdagság, a jólét, hogy figyelmen kívül hagyjátok azt, amit cselekedtem elődeiteken az elfajult, megromlott viselkedéseikért? Folytatjátok ugyanazokat a bűnöket, a szegények nyomorgatását, kihasználását és a hamis istentiszteletet? Nem láttátok a természeti csapások és betegségek sorát, az ellenség fegyverét, amivel sújtottam őket? A felsorolások közt egy-egy lélegzetvételnyi szünetben ismételi Isten: „és mégsem tértek vissza énhozzám”. Elkeseredést és szomorúságot sugároznak ezek a szavak. Igen, szomorú az Isten, s ebben a szomorúságában mondja ki azt a sokak által érthetetlen „biztatását”, hogy „jöjjetek… vétkezzetek még többet… égessetek kovásszal készült hálaáldozatot…” (4-5.v.). Ugye, ismerősek ezek a szavak, amikor egy apa a sokszori figyelmeztetés, dorgálás, vesszőzés után, azt kell, hogy mondja gyermekének, hogy csinálj ezután, amit akarsz, engem többet nem érdekel, de rám ne számíts. Csakhogy Isten ezt az utolsó részt soha nem mondta ki, de azt igen, hogy „készülj Istened elé…”. Talán feltevődik a kérdés: mi köze mindehhez a mai embernek? Az, hogy Isten az ő Fián keresztül kiterjesztette kegyelmét az egész világra, minden nemzetre (lásd: Tit 2:11-14). És az, hogy ugyanúgy élik bűnös életüket, és rekesztik ki Istent az életükből, mint a múltban. Nem akarják meglátni és elismerni Isten jelenlétét az eseményekben. Mindenre van tudományos magyarázat: az éhínségre, a földrengésekre s egyéb természeti csapásokra, betegségekre, a fegyverropogásokra. Csak Isten felé nem fordulnak. Pedig a felszólítás az újszövetségi ember számára is érvényes: „… mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélő széke elé.” (Róm14:10). Vannak, akik elkerülnék azt a napot, de ez lehetetlen, mert maga az Úr Jézus jelentette ki, hogy „… eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád…” (Jel3:3). Nekünk, akik az ő kegyelméből élünk, nincs, mitől féljünk. Ez nem jelent tétlenséget, gondtalan életet. A vele való biztos találkozás buzdítson minket állandó készenlétre!

Mátis Csaba