2017. augusztus 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A terméketlen kert

Ézs 5:1-7 „A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!”

Mikor olyan helyeken járunk, ahol a szőlőtermesztésnek hagyománya van, mindig szép látvány tárul elénk, ha látjuk a napsütötte domboldalakon a szép ültetvényeket, gazdaságokat. De aki leginkább gyönyörködik ezekben, az maga a gazda. A mi mennyei Szőlősgazdánk is ezt szeretné, gyönyörködni a gyümölcstermő szőlőben, ezért el is követ mindent, biztosítja a feltételeket: kövér hegyoldalt, nemes vesszőt, gondoskodást, jó körülményeket. És az eredmény? Olyan szomorúak és ránk nézve megszégyenítőek a gazda kérdései: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt?” Kellenek-e jobb feltételek a lelki gyümölcstermésre, mint most a mi vidékeinken? Van valami, amit nem biztosított számunkra Isten? Vajon Ő lenne a hibás, hogy elkorcsosodtunk, terméketlenné váltunk? Mennyire hosszútűrő, kegyelmes a mi Urunk. Úgye érezzük felelősségünket? Alázkodjunk meg, adjuk át magunkat teljesen, ne várjuk meg, amíg más hozzáállása lesz a Gazdának!)

Sipos Dénes

DÉLUTÁN | 

Közbenjárás a tévelygő népért

2Móz 32:1-14 „Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból?”

„Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt!” – esedezett Mózes a népért, amely a gyönge kezű főpap, Áron engedékenységétől is támogatottan elvadult, bűnbeesett. Ez – a másokért még Istennel is perbe szálló – önmaga sorsáról megfeledkező mentő szeretet jellemzi a valódi szentséget. Ezt legtökéletesebben az Úr Jézus mutatta be, amikor gyötrelmei közepette, az őt keresztre juttatókért közbenjárva könyörög: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23:34). Ez a szeretet ismétlődik meg majd Pál apostolban, aki önmagát is kész áldozatul fölajánlani az őt sokszor bántalmazó népéért:„inkább én magam legyek átok alatt… az én test szerinti rokonaim helyett” (Róm 9:3). Ha hatástalan a lélekmentésünk, szeretteink, ismerőseink, magyar nemzetünk körében, nem feltétlenül az alkalmazott módszert kell újabbra cserélnünk, hanem a szívünket. Hogy az ellenszegülők elmarasztalása helyett, teljen meg szívünk másokért nagy áldozatot is vállalni kész mentő szeretettel. Saját üdvözülésünk bizonyossága se feledtesse el velünk az embertársainkat fenyegető kárhozatot. (GyK)

Győri Kornél

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?