2017. december 19., kedd

DÉLELŐTT | 
Reményteljes várakozás

Igehely: Zsolt 27:13-14; Kulcsige: Zsolt 27:14 „Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!”

A hívők reménysége abból a biztos tudatból és meggyőződésből származik, hogy Isten az, akinek a Bibliában kijelentette magát és olyan, amilyennek abból megismerjük. Az ő ígéretei közül már legtöbb beteljesedett a történelem folyamán, és ami még nem, az egészen biztos, hogy be fog teljesedni. Isten nem ember, hogy hazudnék. A hívők reménysége ezért nem afféle „majd meglátjuk... reméljük a legjobbakat”, hanem biztos tudat, teljes bizonyosság és meggyőződés afelől, amit Isten kijelentett. A hívők várják vissza Jézust és várakozásuk reményteljes, vagyis biztosak abban, hogy vissza fog jönni. Most advent idején még hangsúlyosabb ez a várakozás. Hogyan készülünk Krisztus fogadására? Örömmel vagy félelemmel? Ha ő a mi Urunk, akivel már most együtt vagyunk, beszélgetünk, szeretjük és szolgáljuk őt, akkor bátor szívvel készülünk a vele való találkozásra. Tudjuk, hogy amikor Krisztus megjelenik, véget lesz minden nyomorúságnak, szenvedésnek és bűnnek. Várjuk, hogy vele közösségben lehessünk egy örök életen át. Ez a várakozás csak azoknak a szívében van jelen, akik már most is lelki közösségben vannak vele. Te is ezek közé tartozol?

id. Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Mária megbízatása

Igehely: Lk 1:26-38

Istennek egy másik eszköze, akit kiválasztott, és feladattal akar megbízni a Messiás érkezésében, a tiszta életű Mária. Isten elküldi angyalát hozzá, és az egy ilyen kijelentéssel is köszönti: „az Úr veled van!” Akit Isten kiválaszt, annak be is tölti életét az Ő jelenlétével. Csak azután jön a megbízatás, miután ott van a bátorító tény, hogy az Úr velem van. A feladatot a kiválasztott ember nem a saját erejéből kell, hogy elvégezze, hanem úgy, hogy a hatalmas Isten van vele. Erről értesül Gedeon is, amikor az angyal vele is közölte a megbízatást (Bír 6:12). Erről tesz bizonyságot Dávid is, hogy az Úr volt vele, amikor az oroszlántól és a medvétől megmenekült, és azokat legyőzte. Azért volt kész megküzdeni Góliáttal, mert tudta, hogy nem egyedül harcol (1Sám 17:37).

Miután Mária megérti a megbízást, így szól:„Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” (38. v.)

Az Úr munkája, hogy a Szentlélek által betölti jelenlétével az embert, és feladattal bízza meg, az viszont az ember része, hogy milyen választ ad, amikor a megbízásról tudomást vesz. Kész vagy-e átadott élettel szolgálni az Úrnak?

Rajna Ottó

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.