2017. december 31., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Naponkénti Krisztushirdetés

Igehely: ApCsel 5:34-42; Kulcsige: ApCsel 5:46 „És nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.”

Ami a legdrágább hely volt Megváltónknak itt a földön, és ahol oly sok időt töltött nyilvános szolgálata éveiben, az a hely maradt az, ahova a tanítványai is rendszeresen és örömmel mentek. „Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban” (ApCsel 2:46a). „Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára.” (ApCsel 3:1) Ekkor adódik, hogy a sánta férfi meggyógyításának csodája kapcsán hirdetik Jézust és a feltámadást. Börtönbe vetik Pétert és Jánost, megfenyegetik őket, hogy „többé ne szóljanak az ő nevében egyetlen embernek se” (ApCsel 4:17b), de utána is csak arra vágynak, hogy az igét „teljes bátorsággal hirdessék” (ApCsel 4:29b). Az Úr pedig meghallgatja könyörgésüket, mert Jézus neve által jelek és csodák történtek, és a hívők „mindnyájan a Salamon csarnokában tartózkodtak egy akarattal” (ApCsel 5:12b). A vallási vezetők megirigyelték mindezt, és őrizetbe vették az apostolokat, de Isten kiszabadítja éjjel őket egy angyal által. „Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettek, ott állnak a templomban, és tanítják a népet.” (ApCsel 5:25b) Nem lehetett, hogy a megváltás után ne hirdettessen az igazság Isten szent templomában! Az ellenség nem tudta elhallgattatni, bárhogy is próbálkozott.

Az apostolok újból megvallják a nagytanács előtt Krisztust, mire azok tehetetlen dühükben végezni akarnak velük. Gamáliel bölcs szavaival elcsendesíti a gyilkos tervet. Az apostolokat megverték, és újabb súlyos tiltással elengedték őket. Annak idején igazi volt az apostolok megtérése, Isten Szentlelke kitöltetett rájuk, s nem tehették meg a jobb, de a rosszabb napok után sem azt, hogy ne mondják el másoknak is azt, amit láttak és hallottak (ApCsel 4:20). Engedelmességük által méltónak bizonyultak arra, hogy Krisztusért szenvedjenek, és ez is öröm volt számukra. Nem lehetett megállítani őket. „Nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként” (42 v.)

Isten kegyelme, hogy hallhattad te is az igét az elmúlt évben oly sokszor. Nagy szükség volt arra, hogy te is hirdesd naponta ott, ahova Isten állított. Tudtad-e ezt tenni tűzzel Istenért és másokért? Vagy sikerült az ellenségnek elnémítania? Istennek engedelmeskedj inkább, s kérd az Ő segítségét!

Kelemen Sándor, Beszterce

Imaáhítat: 

Imádkozzunk azért, hogy mindhalálig hűségesek legyünk! – Jel 2,10c-11

Bibliaóra: 

A felkészültség következménye éberség – 1Thessz 5:1-28 (Aranymondás: 1Thessz 5:8)

DÉLUTÁN | 

Hálaadás Isten csodálatos útjaiért

Igehely: Zsolt 66

Egy esztendőtől újból elköszönünk, a naptáron ismét változik az évszám. Olyan gyorsan peregnek a napok, hónapok, és talán ilyenkor, év végén a legalkalmasabb megállni és visszapillantani. Feltenni a kérdést magamnak, miért vagyok hálás, mit éltem át Isten kegyelméből, jóvoltából?

Hálás vagyok Istennek, mert ha visszapillantok, megállapíthatom: Ő velem volt. Tetteit láthattam, kétség nem fér hozzá, hogy ott volt keze, végigkísért. Te is láttad, te is tudomást vettél róla, hogy veled is ott volt Ő? Láttad erejét megnyilvánulni az elmúló esztendőben (3. v.)? Láttad azt, hogy győzelmes Istenünk van, hogy nincs, ki szembeszálljon vele, hogy az egész föld leborul előtte (4. v.)? Mert a mi Istenünk ilyen, és aki őszintén megvizsgálja életét, láthatja, hogy Ő vele volt.

Hálás vagyok, mert Ő Úr mindörökké. Olyan sok minden változik az életünkben: változnak körülményeink, változnak terveink, változnak az évek, de Istenünk soha nem változik. Fontos látni Őt a múltban, tudomásul venni, hogy a jelenben is velünk van, és megérteni azt, hogy a jövőben is velünk lesz. A mi Istenünk hatalmas Isten, nemcsak valamikor a múltban, a teremtéskor volt látható hatalma és ereje, hanem ma is és holnap is hatalmas Ő (7. v.).

Hálás vagyok, mert amikor nehézségeken mentünk át, akkor is velünk volt, a próbákban sem hagyott magunkra minket (9. v.). A próbának nem az a célja, hogy megnehezítse életünket, hanem hogy megtisztítson, felkészítsen bennünket, mint a jól kiképzett katonát, aki most már megbízható, kipróbált, és a nehéz feladatok vállalására is készen áll (10.v.). Amikor győzelmet tapasztaltunk, az is Tőle származik, a felüdülés idejét is Istenünk hozta el számunkra (12. v.)

Hálás vagyok, mert nem csalódtunk Istenben. Emberekben sokszor csalódtunk már, sőt, ha őszinték vagyunk, még saját magunkban is hányszor csalódtunk! De Isten nem hagyja cserben az istenfélő embert, és ez arra kell késztessen, hogy ígéreteinket teljesítsük (13. v.), és tegyünk vallást Róla (16. v.). Azt is munkálja, hogy tiszta életet éljek, mert ez a feltétele annak, hogy továbbra is Isten áldásainak örvendezzek (18. v.)

Méltó az Úr hogy áldjuk szent nevét, mert imádságot meghallgató és szerető Isten Ő!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.