2017. szeptember 12., kedd

DÉLELŐTT | 
Ezékiás közbenjár a méltatlanokért

Igehely: 2Krón 30:17-27; Kulcsige: 2Krón 30:20 „Az Úr pedig meghallgatta Ezékiást, és megkímélte a népet.”

Szinte minden szabálynál vannak kivételek. Mindig is voltak és lesznek olyan emberek, akik nem illenek bele a szabályok alkotta képbe. Mit teszünk ilyenkor? Farizeusi, kemény arccal ítélkezünk, vagy pedig igyekszünk egyengetni a gyengék akadozó ösvényét? Ezékiás toleranciája nem felelőtlenségből fakadt, hanem szeretetből. Az ünnep öröme szánalomra indította. Ahol szeretet van, ott öröm is, és ahol öröm, ott szeretet is. Ezékiástól azt is megtanulhatjuk, hogy figyelembe vette az egyéni körülményeket. A távoli törzsekből érkezők körében lehetett tudatlanság, vagy korlátozottak voltak a lehetőségeik. Minden eset más, ezért törvény vagy erkölcs kérdésében sosem szabad általánosítani. Minden helyzet részleteit külön vizsgáljuk meg, és csak azután döntsünk. Vigyázzunk, hogy véleményünk ne előítélet legyen, hanem inkább „előszeretet”. „Mi, erősek, pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róm 15:1) Az ítélkezők erőseknek gondolják magukat, pedig ők a gyengék. Te melyik csoportba tartozol?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Vágy és kitartás

Igehely: Neh 9:1-3 „Ennek a hónapnak huszonnegyedik napján összegyűltek Izráel fiai, és böjtöltek, zsákruhát öltöttek, és port hintettek magukra. Izráel utódai elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről. Majd a nap negyedrészén át a helyükön álltak, és felolvastak nekik Istenüknek, az Úrnak törvénykönyvéből, negyedrészén át pedig hitvallást tettek, újra és újra leborulva közben Istenük, az Úr előtt.”

Nehémiás szívét felindította az Úr, hogy Jeruzsálem falait felépítse, és ezt az odaszánást csodálatosan meg is áldotta. A város kívülről megújult. Azonban ennél nagyobb változásra volt szükség: belső megújulásra, amit az ige olvasása, magyarázása, és nyitottsággal való fogadása indított el. Sok új imaház épült, másokat felújítottak. De mi van a falakon belül? Sok anyagi értékünk van a gyülekezetben, de talán mégis a legtöbb a kiégett élet… Amikor Isten törvénye a nép életében a helyére került, akkor a nép élete is kezdett a helyére kerülni. Sokak esetében az ige egy életet kellett leromboljon, hogy egy másik felépülhessen. Ahhoz, hogy legyen biblikus felépülés az életünkben, vagy gyülekezetünkben, előbb egy biblikus leépülésnek kell lennie. Az élő ige rámutat az élettelen életre, azokra a dolgokra, amelyekben nincs jelen Isten. Lehet a te életedben is sok olyan dolog, ami nem Istenhez közelebb visz téged, hanem Istentől távolabb. Engedd, hogy az Úr drága igéje átrendezze az életedet! Kívánd ezt! Hadd mondja meg, mi helyes, és mi helytelen! Ma is ez Isten eszköze a megtérésre és a megújulásra egyaránt.

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.