2018. december 27., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A Világosság első tanúja

Igehely: Jn 1:6-8; Kulcsige Jn 1:7 „Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.”

Keresztelő János a világosság első tanúja, akinek bizonyságtétele példamutató marad korszakokon át. Milyen volt az ő bizonyságtétele? (1) Nyilvános. Semmiről nem lehet bizonyságot tenni, ha hallgatunk. Keresztelő János nyíltan beszélt az Úr Jézusról. Senki nem lehet Jézus Krisztus bizonyságtevője, ha soha semmit nem mond, és nem tesz azért, hogy mások megismerjék Őt. Jézus Krisztust ismertté kell tenni mások előtt.

(2) Személyes. Egy tanú az, aki elmondja azt, amit tud, de ismeri is azt, amit elmond. Nem meséket mond, nem saját véleményét mondja, hanem csak azt, amit látott, vagy hallott, vagy amit megtapasztalt, hisz az igazat mondja.

A bizonyságtétel célja, hogy embereket az Úr Jézushoz vezessünk, nem pedig magunkhoz. Mi Krisztust hirdetjük, mégpedig mint megfeszítettet. Nagyon sok mai bizonyságtevésben az ember játssza a hős szerepét, pedig az igazi hős az Úr Jézus. Ezért mi a kereszt mögé kell álljunk, nem a kereszt előtt ékeskednünk. Isten a mi bizonyságtételünket használja, hogy embereket vezessen hitre. Bizonyságot teszel-e másoknak Krisztusról?

Pardi Félix

DÉLUTÁN | 

Jászol, kereszt, győztes név

Igehely: Fil 2:5-11

Brazíliában egy nagy vallásos ünnepélyen, ahol különböző dolgokat lehetett vásárolni, az egyik misszionárius benézett az egyik butikba, ahol különböző vallásos kereszteket árultak. Azt a feliratot látta a butik felett: olcsó keresztek! Arra gondolt: épp ez az, amit nagyon sok hívő ember keres manapság: olcsó keresztek. Az Úr Jézus keresztje nem volt olcsó. Életébe került. Miért legyen akkor a mienk olcsó? Áldozat és szolgálat mindig együtt járnak! Imádkozzunk azért, hogy ha szolgálni akarunk Istennek, akkor lássuk meg, hogy áldozatot is kell hoznunk!

Ez a Krisztus-himnusz nem csak azért íródott meg, hogy kiváltsa csodálatunkat, ámulatunkat egy győztes Megváltó felett, hanem főleg azért, hogy utánozzuk és kövessük Őt ebben a lelkületben. Hisz Pálnak is ez a célja, hogy a szenteket serkentse ugyanerre a lelkületre, ami az Úr Jézus Krisztusban is volt. „Annak okáért, az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.”

Jellemez-e téged a krisztusi alázat és lelkület? Látod-e azt, hogy a szolgálat és az áldozat elválaszthatatlanok Isten országában?

Pardi Félix

 Napi áhítat

Igehely: Mt 19:16–26; Kulcsige: Mt 19:23 „Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.”

Ritka dolog az, hogy valaki fiatalon gazdag, és az örök élet is foglalkoztatja. Most mégis egy ilyen rendkívüli esetről olvastunk. Meg is jegyzi Márk az evangéliumában, hogy Jézus megkedvelte ezt a fiatalembert. Ez is egyedülálló megjegyzés az evangéliumokban. Jézus Zákeustól nem kérte a vagyonát, mégis önként oda adta, ettől a fiatalembertől kérte, de az nem tudta elengedni. Zákeus története nagy örömmel végződik, a hazatalálás örömével, a mai történet pedig nagy szomorúsággal. Hiba lenne csupán a gazdagságra kiélezni ezt a történetet.