2018. február 14., szerda

DÉLELŐTT | 
Elkána és Anna

Igehely: 1Sám 1:1-28; Kulcsige: 1Sám 1:23 „A férje, Elkáná ezt felelte neki: Tégy úgy, ahogy jónak látod. Maradj itthon, amíg elválasztod. Csak az Úr tartsa meg ígéretét! Otthon maradt tehát az asszony, és szoptatta a fiát, míg el nem választotta.”

Ebben az igében egy családdal találkozunk, melyről Isten igéje meglepő részleteket közöl. Az egyik a többnejűség. Elkánának, aki Efraim földjéről származott, két felesége volt. A korabeli kultúrában gyakorlattá vált a poligámia, azonban Isten nem így tervezte az ember életét. Még Lámek, Kain egyik utóda, nyitotta meg az utat a poligámia felé. (1Móz 4:17-24). Ő nem elégedett meg az Isten által meghatározott családdal, amely egy férfi és egy nő szövetsége, hanem Isten elleni lázadásában két feleséget vett magának. A 6. vers azt mondja, hogy Anna és Pennina vetélytársak voltak, bár Anna volt a kedvenc, mégis ő szenvedett többet, mivel meddő volt. Pennina viszont fiakat és leányokat szült Elkánának. Anna elkeseredettségében Istenhez könyörgött és keservesen sírt. Vagyis szembenézett problémájával és megkapta a megoldás útját. Anna nem felejtette el, hogy Isten cselekvő Isten és számára nincsen lehetetlen. Az Úr ma is meghallja a hozzá fordulók könyörgését. Ő ma is közel van a megtört szívűekhez és a sebzett lelkűeket ma is megsegíti. (Zsolt 34:19) Mit szoktál tenni mikor megbántanak?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Családi összhang és imaélet

Igehely: 1Pt 3:1-7

Mikor imádkozásról beszélünk, hangsúlyozzuk a szüntelen, kitartó imádság, tiszta kezek fontosságát. De arról, hogy a társunkkal való kapcsolatunk is befolyásolja az imádkozást ritkán szólunk. Pedig ami akadály, az akadály.

A feleségek nagy munkát végezhetnek lelki téren. Magaviseletük szavak nélkül is megnyerheti, megtérésre vezetheti a kemény férjet. Imádkozás és engedelmesség a két eszköz, ezekből a második az, ami nyilvános, fel lehet rá figyelni. A többit pedig hallja az Atya, Aki titkon figyel.

A megértő, tisztelettel, szeretettel teljes férjek szintén nagy munkát végezhetnek. Imádkozni veszekedve, uralkodva is lehet, de akadályba ütközik. Nem hallgattatik meg. Mennyiség van, de nincs rá válasz. Mielőtt imádkozom a másik szálkájáért, vessem ki a gerendát a saját szememből.

Nagy kegyelem mikor nem egyedül kell imádkozni, hanem kettesben, a családból száll az ima. „Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük”. (Mt 18:19-20)

Kisded Ernő

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.