2018. január 24., szerda

DÉLELŐTT | 
A veszély Jézus szerint

Igehely: Lk 6:24-26; Kulcsige: Lk 6:25 „Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok!”

A legtöbb ember a háborúkban, természeti csapásokban, járványokban, gyógyíthatatlan betegségekben és hasonlókban látja a legnagyobb veszélyt, mert mindezek halállal fenyegetnek. Ha a keresztyénségre gondolunk úgy általában, a legtöbb vallásos ember a veszélyt az ördög személyéhez, a bűnhöz, a kísértésekhez köti.

A felsoroltak közül egyik sem jelent valódi veszélyt az ember számára. Akinek a lelke meg van váltva, bármilyen körülmények érhetik, nem jelent veszélyt. Az ördöggel, bűnökkel és kísértésekkel pedig az a helyzet, hogy a megváltás művével, kegyelemből van rá megoldás, tehát ezek sem jelentenek igazi veszélyt. Bármilyen furán hangzik, az igazi veszélyt éppen Isten és az Ő igazságos ítélete jelenti minden ember számára. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában (Mt 10:28).

Szabad vagy a halálfélelemtől? Igazi istenfélő vagy?

Dézsi István

DÉLUTÁN | 

Megtérés és megbocsátás

Igehely: 2Krón 6:36-39

Amióta Isten nem lakik kézzel csinált templomokban (ApCsel 7:48 Károli), azóta testünk a Szent Szellem lakóhelye (1Kor 6:19, 2Tim1:14). Másrészt Isten gyülekezete lett az Isten házává (1Tim 3:15). Így mi, akik hívőkké lettünk, egyenként a Szentlélek lakásává váltunk és közösségileg Isten házává. Ez nagy felelősséggel jár. Otthonunkat igyekszünk tisztán tartani rendszeres és alapos takarítással. Mennyire sajnálkozunk, amikor váratlan vendég érkezik, és rendetlenséget, vagy maszatos üveget, poros asztalt, mosatlan edényeket lát. Mennyire tudunk szabadkozni ilyenkor! Pedig ezek az élettel együtt járnak. Viszont nem hagyhatjuk, hogy állandósuljanak. A testünket és a gyülekezetet sokkal inkább kell védeni a rendetlenségtől, tisztátalanságtól.

Salamon az újonnan épített templomot az imádság házává avatta. „Hallgasd meg őket, ha hozzád fordulnak” – kéri kilenc alkalommal is. Akkor is, „ha vétkeznek ellened…”. Ma is, most is, neked is bátorítás ez. Ha a benned lakó Szentlélek erre indít, kezdd el a takarítást most! Isten elfogadó válasza egyértelmű (2Krón7:12-15).

Lisztes Tibor

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:62–66; Kulcsige: Mt 27:63–64 „És így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.”

Elolvasva ezt az igét egy furcsa kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért kell félni attól, ami amúgy sem következhetik be? Legalábbis az ő hitük (hitetlenségük) szerint. Talán észbe kaptak, hogy amit Jézus addig mondott, az mind beteljesedett? Vagy rájöttek – a százados vallomását hallva – hogy bizony ez az ember Isten Fia volt? Nem tudom, mi történt, de az igazságon kívül bármit szívesen meghallottak, elfogadtak. Beigazolódott rajtuk Jézus szava: „Ti az ördög atyától valók vagytok.”