2018. március 10., szombat

DÉLELŐTT | 
Meg tudom vallani, ami belül van?

Igehely: Lk 12:1-12; Kulcsige: Lk 12:8 „Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.”

A bizonyságtétel egyik fontos pillér a négy lelki törvény közül az igeolvasás, imádság és közösséggyakorlás mellett. Hitünk megvallása a Szentírás szerint üdvösség kérdése: Ha száddal úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed… akkor üdvözülsz (Róm 10,9). A bizonyságtétellel kapcsolatosan Jézus megemlít néhány akadályt, és bátorító érveket fűz azokhoz, miközben a tolongó tömeget nyíltan tanítja, de az üzenet elsősorban tanítványainak szól. 1. Hitem elhallgatása farizeusi képmutatásnak számít, de egyszer úgyis minden kiderül. Beszéljek úgy, hogy később ne kétszínűségem, hanem őszinteségem derüljön ki. 2. Ne legyek gyáva, és ne féljek az emberektől, inkább féljem Istent. Nem azért, mert megbüntet, hanem azért, mert számon tartja életemet, még hajszálaimat is. 3. Hitem elhallgatásával megtagadom hitemet. Aki a bizonyságtevést megtagadja, az Jézust tagadja meg, ez pedig súrolja a Szentlélek káromlásának bűnét. Ezzel szemben, aki Jézust felvállalja, azt Jézus is felvállalja. 4. Ne aggódjak, hogy mit is mondjak, hanem bízzam magamat a Szentlélek vezetésére, Ő megtanít, hogy jó bizonyságtevő legyek.

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

A megtérés az egyetlen remény

Igehely: Jóel 2:12-17

Van remény. A megtérőnek mindig van remény. Az ember utoljára veszi igénybe ezt a kimenekedési utat, mert nem szeret megalázkodni, de nincs más Út, és nem adatott más név, csak Jézus Krisztus. Ő a mi reménységünk. Jóel próféta az 1. és 2. részben Isten ítéletét vetíti előre, az „Úr rettenetes napját”, ami elkerülhető annak, aki megtér. Még nem késő megtérni. Akkor is, ha valaki nagyon messze kóborolt a bűn útján, Isten maga hívja őt a megtérésre. „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel” (12. v.). Ha teljes szívvel hiszel, és teljes szívvel megtérsz, akkor lehetséges az újrakezdés.

Az özönvíz idején nem volt más menekülési lehetőség, mint a bárka. Napjainkban sincs más kiút, mint Jézus Krisztus, aki engesztelő áldozat a mi bűneinkért. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3:36). Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, és vallod-e Őt személyes Megváltódnak? Ha igen, akkor maradj meg ebben teljes szívvel és imádkozz mások megtéréséért!

Sallai Jakab

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?