2018. november 29., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Erős hitű gyülekezetek

Igehely: ApCsel 16:1-8; Kulcsige: ApCsel 16:5 „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.”

Az Apostolok Cselekedeteiben lépten-nyomon olyan irigylésre méltó kijelentéseket olvasunk, amik arról számolnak be, hogy az evangélium folyamatosan terjedt, Krisztus gyülekezete pedig egyre erősödött hitben és gyarapodott lélekszámban. Annak ellenére történt ez, hogy Jézus, aki mellett sokszor olyan könnyű volt hinni Isten országában, már nem volt tanítványai között. Távozása előtt elmondta, hogy jobb nekik, ha Ő elmegy, mert akkor elküldi a Pártfogót, akik velük lesz mindenkor, és segítőként, vigasztalóként, útmutatóként, velük harcolóként, erőt adóként, közbenjáróként fog szolgálni feléjük. Nehezen érthették a tanítványok ezeket a szavakat, de nemsokára bennük és körülöttük tapasztalták Jézus ígéretének beteljesedését. Pünkösd után Isten Lelkének munkáját emberi erők nem tudták korlátozni. Isten népe azért növekedett hitben és lélekszámban, mert engedelmeskedett a Lélek vezetésének és irányításának. Ma is ezt akarja tenni közöttünk.

Mennyi teret kap Isten Lelke személyes életünkben és gyülekezeteinkben? Hogyan imádkozhatunk munkájának megerősödéséért?

Bálint Dávid

DÉLUTÁN | 

A nagy Isten véghezviszi akaratát

Ám 9:5-15

Ebben a szakaszban Isten látszólag ellentétes vonásaival szembesülünk, amit a ma embere nehezen tud összeegyeztetni. Isten kemény ítélettel lép fel a bűn és a bűnös ellen, ugyanakkor kegyelmében részesíti a bűneit bánó, azt rendezni és elhagyni kész népét.

Hatalmas tetteire emlékezteti a békéjét elveszített népet, akinek jövője bizonytalanná lett bűnei miatt, amit Isten biztossá tett volna, ha rá hallgatnak. Saját erőnkből képtelenek vagyunk változtatni jövőnkön, ami ugyanakkor nem független tőlünk. Véghezviszi akaratát azok életében, akik hisznek helyreállító munkájában. Felemeli azt, ami leomlott, restaurálja azt, ami repedezett és felépíti, mint volt régen. Akarata, uralma kiterjedésében is megnyilvánul, amit az örökséggel bírók fognak élvezni, bármilyen természettel rendelkezzenek is. Akarata nemcsak a lelki, de a gazdasági élet fellendülését is magába foglalja, amit a hegyek és a halmok termése jelez.

Messiási uralma és akarata folytonos és az örökkévalóságra fókuszálja figyelmünket.

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Mt 19:27–30; Kulcsige: Mt 19:28 „Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.”

Szeretem Pétert. Mindig kimondja, amit gondol, gátlás, félelem és átgondoltság nélkül. Azt is kimondja, amit mi már nem merünk, keresztyén jólneveltségünk és gátlásaink miatt. Látja elmenni szomorúan a gazdag ifjút, majd elkezd számolni magában. Igaz, hogy nem mondott le mindenről Jézusért, de neki legalább megmaradt a vagyona. Mi lemondtunk mindenről Jézusért. Mi lesz velünk? Megéri követni Jézust? Mi ezt a kérdést annyira botrányosnak érezzük, hogy föl sem merjük tenni. Életmódunk, értékrendünk, amire időt szánunk és amire áldozunk, a fel nem tett kérdésre is megadja a választ.