2019. augusztus 12., hétfő

DÉLELŐTT | 
A szívbe írt egyetemes törvény

Igehely: Róm 2:12-16; Kulcsige: 2:15a „Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva.”

Isten mindenki szívébe beleírta erkölcsi elvárásait. Ebből eredően hitetlen barátaink is szoktak Isten törvényében megkövetelt értékes dolgokat tenni. Ők is tisztelik szüleiket, gondozzák gyermekeiket, szeretik házastársukat, megfizetik tartozásukat, elítélik a hazugságot, pénzt adnak a nincstelennek, meglátogatják a betegeket és felruházzák a mezíteleneket. Még a legelszigeteltebb bennszülöttek életében is megtalálható ez az általános jó utáni belső kényszer!

Ha az istentelen emberek között is vannak „jók”, mennyivel inkább kell nekünk – akik bűnbocsánatot nyertünk Jézusban, újjászülettünk Isten kegyelméből, és betöltekeztünk a Szentlélekkel –, törekednünk a szent életre és a jócselekedetekre! Ne feledjük: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”.

Lehet-e igazán jónak nevezni olyan értékes tetteket, melyeket nem Isten dicsőségére tesz valaki? Kell-e szégyenkezned majd azon a napon, amikor Isten meg fogja ítélni rejtett gondolataidat?

Püsök Dániel

DÉLUTÁN | 

A bűnre vivő konfrontálódás elkerülése

Igehely: 1Móz 26:12-25

Egy olyan korban, amikor az emberek többet tartották a kezükben a kardot, mint az evőkanalat, Izsák követésre méltó példa a konfliktushelyzetek lehűtésében, a háborúskodás elkerülésében. Kétszer is lett volna lehetősége ebben a történetben, hogy háborút kezdjen. Talán győztes is lehetett volna ezekben. De számolt azzal, hogy gyermekei, családtagjai és szolgái esetleg életüket is veszíthetik ezekben a csatákban. És számára fontosabb volt az élet a győzelemnél. Harc helyett továbbállt. Összecsapás helyett engedett az övéből. Nem gyávaságból döntött a béke mellett, hanem bölcs megfontolásból. Kövessük Izsák példáját személyes életvitelünkben, emlékezve Jézus szavaira: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek” (Mt 5:9).

Imádkozzunk azért, hogy puskaporos hordóhoz hasonlító világunkban az országok vezetői Izsákhoz hasonlóan kerüljék az összecsapást, és keressék a békét még annak árán is, ha veszteséget kell elszenvedniük. A háborúnak sokkal nagyobb ára van, mint a békének.

Püsök Dániel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.