2019. augusztus 19., hétfő

DÉLELŐTT | 
Cselekedetek nélküli megigazulás

Igehely: Róm 4:1-12; Kulcsige: 4:6 „Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot.”

Nem az előre látott engedelmessége, nem a származása, nem a könnyes vagy könnytelen hitvallása, nem az áldozatai vagy a törekvése érdemesítette a hívők atyját Isten kegyelmére. Isten „egyszerűen” csak szólt Abrámnak (1Móz12:1). A sok-sok ember közül éppen Abrámnak! Úgy volt itt is, mint az emberiség történetének korábbi fejezeteiben: először azt olvassuk, hogy „Nóé kegyelmet talált az Úr előtt” (1Móz 6: 8) – és csak ezután következik, hogy „Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen...” Tehát Nóénak, akárcsak Ábrahámnak a története valójában a láthatatlan világban kezdődött. A miénk is! Mindig Isten döntötte el, hogy mikor és kit szólít meg. Ha nem így volna, a kegyelemről nem beszélhetnénk. Ha volna valami az emberben, ha tehetne valamit, ami miatt Isten üdvözíthetné, a Fiúnak nem kellett volna testet öltenie és kereszthalált halnia. Ez a felismerés bűnbánatra készteti, végtelen bodogsággal árasztja el, és engedelmességre ösztönzi a hívőt.

Téged mi késztet a jócselekedetre? Tapasztalod-e, hogy Nála nélkül semmi jóra irányulót nem cselekedhetünk?

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Hazamegyek apámhoz

Igehely: Lk 15:11-24

A megérkezés, az otthon biztonságát, melegét mindig az Atya jelenléte biztosítja. A tékozló fiút akkor is emésztette volna a honvágy, ha az atyai házban nem várta volna saru, gyűrű, ünneplő ruha, elégedett szolgák sokasága, hízott tulok. Az otthont neki az atya jelenléte jelentette, minden külsőségtől függetlenül. Az Ő szeretete kísérte végig önfejűségének téves útjain. Ez a szeretet késztette őt a magába szállásra, és vonzotta megterhelt szívét, meggyötört testét közelebb és közelebb a helyreállítás helyéhez: oda, ahol az atya ölelésre kész karjai várták. Ó, áldott, titokzatos vonzás! Ó, könnyekre fakasztó kegyelem! Mit ér a zene, a barátok duhajkodása húsosfazekakkal roskadozó asztalok körül? Mit ér egy újabb hold föld, egy újabb bebútorozott emelet, ha nem vetettem bele magam végérvényesen az Atya karjaiba?

Az idősebbik fiú szemtől szembe beszélt az atyjával, de sajnos, mégsem érkezett haza. Elsötétült, balgatag szíve egy atyja nélküli boldog otthon után sóvárgott. De ilyen otthon nincs! Azok boldogok igazán, akik Atyjukhoz tértek haza, s már e földön általa, vele és neki élnek!

Kiss Lehel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
12 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!