2019. július 30., kedd

DÉLELŐTT | 
Részesülünk Krisztus eljövendő dicsőségében

Igehely: 1Pt 5:1-6; Kulcsige: 5:1 „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese.”

Ha már részesültünk Krisztus szenvedéseiben, akkor eljövendő dicsőségének is részesei leszünk. Ennek a felmagasztalásnak viszont van egy kulcsfontosságú feltétele. Ez pedig nem más, mint az alázat. „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Pt 5:6). Krisztus azt tanítja nekünk, hogy tanuljuk meg tőle az alázatosságot (Mt 11:29). Bármilyen szolgálatot is végzel, fontos, hogy alázatos szívvel tedd azt. Legyen az akár igei szolgálat, akár csak takarítás vagy bevásárlás egy idős néninek, alázattal kell tenned. Ha kényszerből, nyerészkedésből teszed, a szívedben uralkodásvággyal, akkor a szeretet minden kis szikrája hiányzik a cselekedetedből. És ez már nem is igazán szolgálat. Talán erre is mondhatjuk, hogy ha szolgálsz, akkor ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Szolgálj önként, készségesen, mint aki példakép lehet más testvéreknek is. Alázattal, hogy majd részese lehess az eljövendő dicsőségnek. Hogyan szolgálsz, kedves olvasó? Kinek a dicséretére vágysz? Emberekére vagy a mi Urunkéra?

Benyowszky Csaba

DÉLUTÁN | 

Bűnfelismerés és szent félelem

Igehely: Lk 5:4-11

Elképzeltem Simon Pétert abban a helyzetben, amikor felismeri, hogy az, aki vele szemben áll, nem egyszerű ember, hanem annál sokkal több. Térdre esik, Úrnak nevezi, és figyelmezteti Őt, mint leprás a feléje közeledőt, hogy távozzon tőle, mert tisztátalan. Felismeri, hogy milyen az állapota, és nemcsak felismeri, de be is ismeri. Ő tudta, hogy milyen bűnök nyomják a lelkét. Olyan jó az a gyermeki lelkület, amelyik nem szépíteni akarja a bűnt, amelyik nem takargatni akarja azt, hanem feltárni, megbánni, elhagyni.

Amikor Isten elé járulsz, érzed a bűneid súlyát? Látod a különbséget a között, ami vagy, és ami kellene, hogy legyél? Fog-e el félelem, amikor nem egészen tiszta kezekkel járulsz Isten elé? Ha igen, az jó jel, mert még működik a bűnfelismerő érzékszerved. Még él a lelkiismereted.

A bűnfelismerésben és a bűnbánatban az a jó, hogy az Úr bőségesen megjutalmazza azt. Lehetőséget ad újra tiszta, fehér lappal indulni. „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje (ApCsel 3:19-20a).

Benyowszky Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 15 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?