2019. június 12., szerda

DÉLELŐTT | 
A Pártfogó Jézus szavait eszünkbe juttatja

Igehely: Jn 14:25-26; Kulcsige: 14:26 „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

Egy teológiai hallgató héber vizsga előtt komolyan imádkozott az osztályteremben: Úr Jézus, juttasd eszünkbe az anyagot, azt is, amit nem tanultunk meg. Még a tanárt is megmosolyogtatta a diák őszinte kérése. Csakhogy nem ez van megígérve.

A Szentlélek kétirányú szolgálatát látjuk itt. (1) Ő mindenre megtanít majd, (2) Ő észbe juttatja, amit a tanítványok korábban Jézustól hallottak. A Szentlélek nem engedi, hogy az Ige feledésbe menjen a szívben, a gyülekezetben, de még a világban sem. Íme néhány példa erre: a vasárnapi iskolában tanult, de rég elfelejtett igét az évek múltával egyszer csak szemünk elé hozza, s elkezd nyugtalanítani. Vagy a reggel olvasott bibliai verset juttatja eszünkbe, hogy megóvjon napközben a vétektől. Az istentiszteleten pedig feltár bennünk egy igét, hogy azt megosztva áldássá váljon valaki számára. Van-e ilyen élményben részünk?

Az első Zsoltár azt mondja boldognak, aki gyönyörködve elmélkedik Isten törvényén. Észrevettük, hogy nem tudunk kitartani az Ige tanulmányozásában, ha előbb nem találjuk örömünket Istenben és szavában? Szeressük hát Jézust és igéjét, higgyünk Benne szabadon és éljünk igéjével szenvedélyesen!

Boros Róbert

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek kijelenti Urunk akaratát

Igehely: ApCsel 21:7-14

„Így szól a Szentlélek...” - nagy horderejű szavak ezek! Ki merne könnyelműen dobálózni velük? És mégis, mennyi visszaélés történt már az egyházon belül. Ezért egyesek teljesen elhatárolódnak tőle, mások pedig szélsőséges módon természetessé teszik azt, ami mindig is természetfeletti és ritka volt. Sajnos sokszor az „így szól a Szentlélek” címszó alatt csak X testvér jó, vagy buta, szubjektív véleménye bújik meg. Ismerjük el alázatosan, hogy legtöbbünkben is több a homály, mint a fény ezzel kapcsolatosan. Ami azonban világos, hogy a bibliai Kánon lezárása óta, csak az írott Ige, ami Isten tévedhetetlen szava, hordozza az abszolút igazságot. Ezért az Isten igéje nem szubjektív vélemény kérdése többé, hanem az igazság objektív képviselése.

Ha egy egyszerű választ kellene adni erre a kérdésre, azt mondanám, hogy a Szentlélek ma az Ige által szól. Amikor ugyanis az Igét olvasom, a Szentlélek Isten üzen általa. Viszont becsapnánk magunkat, ha korlátoznánk a Lélek működését. Ő ugyanis szól (-hat) álom, körülmény, emberek, emlékek, érzések által is, csak ezeket (szubjektív) mindig az Ige (objektív) alapján kell lemérnünk. Ehhez pedig igeismeret és Szentlélekkel teljes élet szükséges.

Boros Róbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?