2019. június 17., hétfő

DÉLELŐTT | 
A nemzedékeken át öröklődő ígéret

Igehely: 1Móz 35:1-15; Kulcsige: 35:12 „Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, utánad pedig utódaidnak adom azt a földet.”

Mindig Isten a kezdeményező. Ebben az esetben is Jákóbot Bételbe szólítja. Oltárt kell építenie. Az Ószövetségben az oltár volt az istentiszteleti hely. Jákób nagyon jól tudta: akárhogy nem járulhat Isten elé. Ezért megszabadul a bálványoktól egész háznépével együtt. Azután megtisztították magukat és ruhát váltottak. Isten ekkor megerősíti Jákób nevének Izráelre változtatását, és ezután újítja meg az elődöknek tett ígéreteket.

Mit hagyunk örökségül a következő generációnak? Persze, a hitet nem lehet örökségül továbbadni. De nagyon meghatározó, hogy mit látnak gyermekeink a családban, testvérek a gyülekezetben. Fontos bemutatni, hogyan tiszteljük Istent. Jákóbtól sokat tanulhatunk: Szabaduljunk meg a múlt kötelékeitől, azoktól a bálványoktól, szokásoktól, ördögi befolyásoktól, melyek Isten és közénk állnak. Törekedjünk folyamatos megtisztulásra, bűneinktől való szabadulásra. Vetkőzzük le az óembert, régi életünket és engedjük, hogy Isten az Ő Lelke által kiformálja új személyiségünket, új nevünkkel összhangban.

Hogyan tiszteled Istent? Milyen végrendeletet hagysz magad után (Zsolt 103:17)?

Nagy Tibor

DÉLUTÁN | 

Az elhívás személyes

Igehely: Jer 1:1-10

Mindig és mindenben Isten a kezdeményező. Az is, hogy megszülettünk, Isten akarata volt. Urunk határozottan és félreérthetetlenül nyilvánvalóvá teszi elhívását minden szolgálatra. Jeremiásnak is tudtára adta, mi a teendője. Népek prófétájává kellett lennie, ez volt a küldetése.

A feladat, amire Isten elhív bennünket, mindig nagyobb, mint a mi képességünk és alkalmasságunk. Ebből kifolyólag, amikor az ember szembesül az Isten elhívásával, alkalmatlannak érzi magát. Isten nem az alkalmas, felkészült és tökéletes embereket hívja a szolgálatába, hanem az engedelmeseket. Jeremiásnak kijelenti: megszenteltelek. Ez nem azt jelenti, hogy Jeremiás tökéletes és hibátlan volt, hanem azt, hogy egy meghatározott célra elkülönített. Prófétának szánta már születése előtt, ez volt a terve az életével. Ahhoz, hogy ez a terv megvalósuljon, engedelmeskednie kellett. Bár voltak kifogásai, Isten érvei erősebbek voltak, s meggyőzték.

Isten teszi alkalmassá azokat, akiket elhív (2Kor 3:5).

Nagy Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.