2019. június 19., szerda

DÉLELŐTT | 
Éli rossz példája: Istennél is többre becsülte fiait

Igehely: 1Sám 2:22-36; Kulcsige: 2:29 „Miért tiporjátok lábbal véresáldozatomat és ételáldozatomat, amelyeket e hajlék számára rendeltem? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának a legjavával?”

Éli megöregedett, fiai pedig elfordultak Istentől. Bár szóvá tette nekik, hogy rossz, amit tesznek, de az nem volt több, csak fejcsóválás, ejnye-ejnye! Nem tett semmit, hogy megváltoztassa őket.

Atyai figyelmeztetései nem tudták jobb belátásra, megtérésre bírni a fiakat. Sokszor elfogultak vagyunk önmagunkkal és szeretteinkkel, többet elnézünk és megengedünk magunknak, mint másoknak. Pedig az Ige többször is figyelmeztet, hogy ne legyünk személyválogatók. Isten sem kímélte saját Fiát (Róm 8:32). Éli, mint apa – talán szeretetből – többet megengedett gyermekeinek, de mindezt, mint főpap, nem tehette volna meg. Tisztségéből kifolyólag fel kellett volna lépnie a bűnnel szemben. Tekintélyét felhasználva félre kellett volna állítania fiait. Éli kudarcot vallott, mint apa, és kudarcot vallott, mint Isten szolgája is. Talán a második nagyobb baj, mert túlnő a családi kereteken, és következményei is nagyobbak.

Gondolkozz el, hogy számodra mi az elsődleges: Isten szava és akarata vagy emberi kapcsolataid!

Nagy Tibor

DÉLUTÁN | 

Jöjj és lásd!

Igehely: Jn 1:45-51

Fülöp bizonyságot tesz Nátánaélnek Jézusról. Bizonyságtételének megvolt minden fontos eleme. Benne volt a személyes megtapasztalás: megtaláltuk! Találkozott Jézussal, és ez a találkozás ösztönözte, hogy másoknak is beszéljen róla. Ugyanakkor a Bibliára is hivatkozott. „Találkoztam azzal a Jézussal, akiről ír Mózes és a próféták.” Szavaiban benne van a bátorítás, biztatás is: „Jöjj te is! Lásd meg, bizonyosodj meg róla!”

Az előítélet és a kétely a legnagyobb akadálya annak, hogy az ember valóban találkozzon Jézussal. Akiben viszont van készség, hogy megismerje az Urat, annak Jézus felfedi önmagát. Amennyiben Nátánaél ragaszkodott volna korábbi meggyőződéséhez – „származhat-e valami jó Názáretből?” – soha nem találkozott volna Jézussal. De ő kész volt elmenni Fülöppel, azaz Jézushoz jönni, ezért találkozhatott a Messiással. Ahhoz, hogy lássunk, ott kell lennünk. Sokan azért nem tapasztalják meg az áldásokat és csodákat, mert hiányzik az életükből az engedelmesség, hogy kövessék Jézust! Jöjj és lásd!

Nagy Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.