2019. május 21., kedd

DÉLELŐTT | 
Boldogok a ruhájukat tisztán megőrzők

Igehely: Jel 16:10-17; Kulcsige: 16:15 „Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.”

Ebben a részben – az utolsó ítélet részeként – hét angyal kitölti Isten haragjának hét poharát. Az emberek fekélyesek lesznek, a tenger halai kipusztulnak, a források vérré változnak. Tikkasztó hőség árasztja el a földet, sötétség lesz, tisztátalan lelkek jelennek meg, akik jeleket és csodákat tesznek, hogy egybegyűjtsék a föld királyait az Armageddoni csatára. Villámlások, mennydörgések és jégeső pusztít, és olyan földindulások lesznek, amilyen még nem volt a földön. A szigetek megsemmisülnek, a hegyek eltűnnek. Mindezek ellenére az emberek mégsem akarnak bűneikből megtérni. Istent egyre jobban átkozzák és káromolják. A végső ítélet megmutatja a bukott ember szívének menthetetlen állapotát. Isten ítélete jogos és igazságos az emberiség felett. Az örök kárhozatot az ember választja saját magának azáltal, hogy az Istent elutasítja.

Észrevetted, hogy az utóbbi időben a természeti jelenségek is megváltoztak? Különböző természeti katasztrófák: jégesők, árvizek és földrengések pusztítanak sokfelé a földön, de ez még csak a nagy nyomorúság kezdete! Vajon meddig tűri még Isten az emberek gonoszságát? Legyen tiszta a szívünk, lelkünk Isten előtt! Ma is hangzik a kegyelem: aki megmossa ruháját a Bárány vérében, annak lesz örök élete!

Nagy Ferenc

DÉLUTÁN | 

... megtagadni a világi kívánságokat

Igehely: 1Jn 2:12-17

Ne feledd, két úrnak szolgálni nem lehet. (Mt 6:24) Aki meg akarja tartani a földi életét, az elveszti amazt - mondja az Úr Jézus a Máté 16:24-27-ben. Figyeld meg az Ákán bűnét, ahogy megkívánta és elrejtette a kiirtandó dolgokat, majd jött a vereség az ellenség részéről. (Józs 7:1, 11-13, 20-21) Láthatjuk Démászt is, aki a jelenvaló világhoz ragaszkodott. (2Tim 4:10) Vagy még veszélyesebb Júdás állapota, aki eladja az ő Urát 30 ezüstért. (Mt 26:15-16) Nálad ki van az első helyen? Ismerek olyan személyeket, akik gazdagok, mégis az Urat szolgálják, hogyan lehetséges ez? Olvasd mégegyszer a 12, 13 és 14. verseket. Bűneik meg lettek bocsátva, megismerték az élő Istent, legyőzték a gonoszt, erősek voltak, mert az Ige megmaradt bennük. De olyanokról is tudok, akik meg akartak gazdagodni, sikertelenül. Vajon miért? Aki e világot szereti, nincs meg abban az Isten szeretete. (15-16.v) Még ha megvalósul is a kívánság, végül a kérkedés miatt örömnélkülivé lesz. De jó lenne, ha te nem megszomorodva hajtanád be ma ezt a könyvet! (Lk 18:22-30)

Bödő Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!