2019. május 22., szerda

DÉLELŐTT | 
A legboldogítóbb menyegzői meghívó

Igehely: Jel 19:6-10; Kulcsige: 19:9 „Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi.”

A menyegzőre készülő fiatalok emlékeztető üzeneteket szoktak küldeni a meghívottaknak, hogy ne felejtkezzenek el a menyegző dátumáról. Hasonló módon emlékeztet minket is ma Jézus Krisztus az Ő eljövetelére! A Bárány menyegzője a világtörténelem legelőkelőbb és leghatalmasabb eseménye lesz. Ez az ünnepség sorsdöntő mindenki életében! Aki erről az alkalomról lemarad, annak része az örök kárhozat. Ettől kezdve Jézus uralkodói hatalma nyilvánvaló lesz, nemcsak a mennyben, hanem a földön is. Azon a napon kimondhatatlan öröm és boldogság fog elárasztani minket. Olyan felszabadult ujjongás és dicsőítés fog feltörni bennünk, amit még soha nem tapasztaltunk.

Még egy kevés idő, és vőlegényünk megérkezik! Érzed-e az izgatottságot a szívedben? A vőlegény készen van, vajon felkészült már a menyasszonya? Az angyal azt mondta, hogy a menyasszonynak adatott, hogy felöltözzön tiszta fehér gyolcsba. Ezt a ruhát önmagától senki nem tudja felölteni. Kegyelemből adatik nekünk, hogy olyan igazságos cselekedeteink legyenek, mint a vőlegénynek. Ez a mai nap egy újabb lehetőség, hogy fehér gyolcsba öltözzünk. Bármi történjen is, törekedjünk arra, hogy tisztán megőrizzük fehér ruhánkat! Ott leszel te is a Bárány menyegzőjén?

Nagy Ferenc

DÉLUTÁN | 

... józan gondolkodásra

Igehely: Péld 23:1-12

Nem mindegy, hogy a Krisztus gyermeke hogyan él, hogyan gondolkodik, hogyan étkezik, mi tölti ki beszédének tartalmát és milyen társaságba kerül, mert őt különösen figyeli a világ. (1Pt 2:12; Mt 5:16; Ef 5:15-19) Talán nem érdekel különösképpen, hogy mikor és kivel étkezel, de a melletted ülő figyel téged. (1.v) Milyen fájó, ha az Úr gyermeke egyébről sem tud beszélni, mint pénzről, gazdagságról, kocsiról, házról, világi dolgokról. (4-5. v.) Mintha elfeledné, hogy minden mulandó e földön. De mi tudjuk, hogy van egy csodálatos mennyei ország. Ismerd fel a kétszínű, irigy embert. Ha eddig nem voltál a pletykálkodók célpontja, adj hálát érte és kérd az Urat, hogy adja meg neked is a lelkek megítélésének ajándékát. Vigyázz még arra is, hogy kinek mit mondasz. (Mt 7:6) Lehet, próba alá esel, hogy milyen igazságos vagy. (10. v.) Ne feledd a Jób 8:6 versét, és legyen mindig előtted a 2Kor 5:10 is. Ha az életben komolyan józan akarsz maradni, akkor alkalmazd a 12. verset.

Bödő Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.