2019. május 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Megvigasztaltál

Igehely: Ézs 12:1-6; Kulcsige: 12:1 „Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál.”

Prófétái által Isten gyakran hívta megtérésre tőle elfordult népét. Ézsaiás által Isten előre figyelmeztette Izráelt a fogságra, mely bűnei következménye volt (Ézs 9:7-11), majd a megtérés pillanatát is kilátásba helyezte. A 12. részben egy hálaadó imádságot olvasunk, melyet maga az Úr készült a nép szájába adni. A hálaadás oka az Úrtól jövő vigasztalás. Előbb azonban haragról szól az imádság. Noha Isten a környező népekkel büntette az engedetlen és bálványimádó Izráelt, mégsem azok haragjától szenvedett a nép, hanem magának az Úrnak haragjától. Isten szentséges haragját meg kellett tapasztalnia a felfuvalkodott népnek úgy, hogy szétszórattak. Ézsaiás még a büntetés bekövetkezte előtt beszélt arról, hogy eljön majd annak is az ideje, mikor Isten vigasztalásáért ad hálát a nép. Az imádság fényt derít az örökérvényű igazságra, melyet a testet öltött Isten Fiú áldozatában látunk: Isten haragját csupán Isten vigasztalása ellensúlyozhatja.

Miért kellett Istennek haragudnia rám életem folyamán? Emlékezhetek hálaimában múltbéli tapasztalatként Isten haragjára és megbocsátására? Az isteni vigasztalással együtt Isten mást is tesz (lásd 2-10 versek). Miként vigasztal az Úr?

Mezei Ödön

DÉLUTÁN | 

A szükséges önmegtartóztatás

Igehely: 1Kor 9:24-27

A sport világában minden számottevő győzelem tisztességes eléréséhez szükség van az önmegtartóztatásra. Ez küzdelemmel jár, még azokank a sportágaknak az esetében is, ahol nem az izomzat, fizikai erő kihasználásán van a hangsúly. El kell fogadnunk azonban, hogy a bűneset óta az emberi természet számára nem magától értetődő az önmegtartóztatás, de sokkal inkább természetes dolog az önmegvalósítás. Ez volt a kísértő egyik alapgondolata, miért kellene megtartóztatnod magadtól a jó és rossz tudásának birtoklását? „...jól tudja Isten, hogy...olyanok lesztek mint az Isten…” (1Móz 3:5). A Szentélek által újjászületett ember számára viszont az önmegvalósítás válik értelmetlenné – többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem (Gal 2:20) – és természetes módon helye van az életében az önmegtartóztatásnak.

De hát ha nem önmagáért küzd egy versenyző, akkor miért, kiért? Míg egyesek elhervadó koszorúért, feledésbe merülő győzelmekért szállnak versenybe, a keresztyének feledésbe nem merülő Istent magasztaló pályafutásra törekszenek. Az isteni küzdelemben, az életben a végső cél a mindenek felett álló Isten dicsőítése.

Mezei Ödön

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?