RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:27-31; Kulcsige: 3:30 „Mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által.”

Hosszú, kétségbeesett keresés után Luther Márton (1483-1546) a Római levélben találta meg a feleletet élete legfontosabb és legbonyolultabbnak látszó kérdésére: „Vajon hol találok egy könyörületes Istent?” Minden erejével azon volt, hogy valami módon átélje a bűneitől megszabadított ember örömét, az üdvösség bizonyosságát. Hosszú évek teltek el így, majd egy toronyban, az asztalhoz láncolt Biblia lapjain ráakadt az igére: „Az igaz ember pedig hitből fog élni” (Róm 1:17).

■ 2018. december 15-én kísértük utolsó útjára az ippi gyülekezet hűséges tagját, † Fazakas János testvért, akinek Isten 89 évet adott. A népes, végtisztességet tévő gyülekezet előtt igehirdetéssel...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
 
 
 
 
 
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
 
 
 
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Az Úr iránti hálával szívünkben gondolunk vissza a székelyföldi missziókerület éves közgyűlésére, melyet november 24-én tartottunk meg...

– A kolozsvári kerület nőtestvéreinek konferenciája Tordán Örömünkre, Isten megtisztelt jelenlétével és megengedte, hogy idén, szeptember 29-én...

 BEMERÍTÉS

Május 5-én a borongós idő ellenére nagyszámú hallgatóság gyűlt össze Érselénden, hogy osztozzon a gyülekezet örömében, amikor hét fehérruhás vallotta...

Négy fehér ruhás fiatal izgalomtól és örömtől sugárzó arccal tett bizonyságot Krisztusban nyert új életéről népes hallgatóság előtt, a kiskapusi...

Látni, érezni és átélni az Úr munkáját életünkben és környezetünkben a hívő ember nagy öröme. A világi és testi ember nem érzékelheti ezt, mert nem...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Isten ígéretének szemmel látható beteljesülését ünnepelhette a magyarremetei gyülekezet, amikor Szabó Sándort felavatták a lelkipásztori szolgálatra...

2019. március 10-én örömteli ünnepre gyűltünk össze Sepsiszentgyörgyön, amikor a gyülekezet és körzet új lelkipásztorát, Dézsi Istvánt szolgálatba...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Első alkalommal vehettem részt az ELF (European Leadership Forum) konferenciáján, amelyre 2019. május 18-23. között került sor Wisla városában,...

Immár a X. Bapticup focikupának (erdélyi magyar baptista ifjúságok focibajnoksága) adott otthont Zilah és a helyi magyar baptista gyülekezet ifjúsága...

Május 24-26 között Országos Női Csendesnapokon vehettünk részt a Hargita Keresztyén Táborban, amely immár huszonhetedik alkalommal került...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Mottó: „Adjátok oda magatokat Istennek!” „Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyereivé legyenek. Hanem adjátok oda...

 KITEKINTŐ

Részletek a Kossuth Rádió – Arcvonások című műsorban elhangzott riportból Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténészt Bódi Mihály műsorszerkesztő...

2017. május 6-án Dr. Falus András „A bizonyítékoktól a bizonyosságig: hit és tudomány” címmel tartott előadást a Zilahi Magyar Baptista Gyülekezetben...