RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mt 26:51-57; Kulcsige: 26:53 „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?”

Menekülnénk a szenvedéstől, s ha benne vagyunk, kétségbeesetten kapkodunk segítségért. Ezért is követendő az Úr Jézus magatartása. Megalázta magát, engedelmes volt a halálig. Végigjárta a szenvedés útját. Akikkel csodákat tett, rátámadtak. Tanítványai, akik látták életét, elfutottak. A kereszten teljesen magára maradt. Ennek ellenére lemond az angyalsereg segítségéről, hirtelenkedő tanítványát is rendreutasítja. Ezt önként teszi, senkitől nem kényszerítve. Ő mondta: ha a földbe esett gabonamag elhal, sok gyümölcsöt terem. Gyümölcsei vagyunk mi is.

Szilágynagyfaluban † Tőtős (szül. Szabó) Ilona, 74 éves nőtestvérünk 29 évig tartó betegség után, 2019. február 17-én, vasárnap délben Urához költözött. 1945. március 16-án született. Fiatal korában...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

2017. december 9-én a Szilágysági Missziókerület gyülekezetei is találkoztak, ezúttal Erkeden. A félre eső, de annál kitartóbb, népesebb, és jelentős...

A Nagyváradi Missziókerület éves közgyűlése – 2017 Körülbelül 60 gyülekezeti képviselő részvételével rendezték 2017. december 2-án, szombaton a...

 BEMERÍTÉS

2018. december 16-án a természet is fehérbe öltözött a két fiatallal, Boncidai Benónival és Ferenczi Kelemen Péterrel, akik vallást tettek hitükről a...

Örömmel és hálaadással gondolunk vissza az elmúlt évre, mert Isten csodálatos munkáját szemlélhetjük abban, ahogy megszólít és elhív embereket az...

2018.december 2-án újra ünnepre gyűlt össze a Fugyi-i gyülekezet. Bemerítési ünnepet tartottunk, az imaház zsúfolásig megtelt vendégekkel a faluból,...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Bár egyszerűnek tűnik mi is az élet, mégis, amikor meg kellene magyarázni, igen csak gondban vagyunk. Biológiailag megfogalmazva az élet az a...

Isten kegyelméből a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet fúvós zenekara szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett. 2018. december 23-án, amikor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

Franklin Graham, baptista lelkipásztor (Billy Graham evangélista fia) mielőtt imádkozott a beiktatott új amerikai elnökért, családjáért és a...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

A borongós idő ellenére jó volt látni azt, hogy a roma testvérek örömmel jöttek el a bibliaiskola évzáró ünnepségére Ákosra, 2017. március 18-án,...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...