RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mk 16:15–16,20; Kulcsige: 16:20a „Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt.”

„Úgy tekintem az egész világot, mint az én parókiámat; olyan értelemben természetesen, hogy bármely részén vagyok is: illőnek, helyesnek és kötelességemnek tekintem, hogy mindenkinek hirdessem az üdvösség örömhírét, aki hajlandó meghallgatni. Tudom, hogy Isten erre a munkára hívott el, és bizonyos vagyok abban, hogy áldásával kíséri azt.” (John Wesley)

Szilágynagyfaluban † Tőtős (szül. Szabó) Ilona, 74 éves nőtestvérünk 29 évig tartó betegség után, 2019. február 17-én, vasárnap délben Urához költözött. 1945. március 16-án született. Fiatal korában...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

A szilágysági missziókerület is választóközgyűlést tartott 2018. december 2-án a szilágysági missziókerület gyülekezeteinek küldöttei a Tövishát,...

Az Úr iránti hálával szívünkben gondolunk vissza a székelyföldi missziókerület éves közgyűlésére, melyet november 24-én tartottunk meg...

 BEMERÍTÉS

2018. november 4-én hét személy bemerítésére került sor Szamosújváron. Az igét Székely Béla Dániel sarmasági lp. hirdette a Mt 3 alapján. A sarmasági...

Az idén a baróti körzetben két bemerítési istentiszteletre került sor. Július 31-én a bölöni gyülekezettel örült együtt a menny Némethi Ibolya...

 2018. december 2-án bemerítési ünnep volt Zilahon. Öt fiatal lány öltözött fehér ruhába, hogy vallást tegyen Jézusba vetett hitéről a bemerítés...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Isten ígéretének szemmel látható beteljesülését ünnepelhette a magyarremetei gyülekezet, amikor Szabó Sándort felavatták a lelkipásztori szolgálatra...

2019. március 10-én örömteli ünnepre gyűltünk össze Sepsiszentgyörgyön, amikor a gyülekezet és körzet új lelkipásztorát, Dézsi Istvánt szolgálatba...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

„Ha egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham meghalt. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak...

Összehúzom a zakót magamon, jobb kezemben a táskámmal, hónom alatt a naplóval sietve megyek végig az előbb még oly zajos folyosón. Becsengettek,...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Mottó: „Adjátok oda magatokat Istennek!” „Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyereivé legyenek. Hanem adjátok oda...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...