RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: 2Tim 1:16-18; Kulcsige: 1:18b „És hogy milyen nagy szolgálatokat tett Efezusban, azt te tudod a legjobban.”

Onéziforoszról nem sokat ír az Ige. Mindössze ez a néhány vers szól róla. Annyit azonban tudunk, hogy kitart az evangélium ügye és az Úr szolgája mellett. Az igében világos utalás történik az efézusi viszontagságokra. Rómában is buzgón keresi az apostolt, mert a szíve egybeforrt vele. Vajon tudok-e számítgatás nélkül Isten emberének a névtelen segítője lenni? Szolgálatunk igazi indítékának fokmérőit találjuk itt leírva. Egyik ilyen teszt az elismerés hiánya. Legyünk készen Krisztusra tekintve szolgálni! Másik mérce a kitartás a nehézségekben. Onéziforosz nem hátrált meg az üldözésben sem.

Szilágynagyfaluban † Tőtős (szül. Szabó) Ilona, 74 éves nőtestvérünk 29 évig tartó betegség után, 2019. február 17-én, vasárnap délben Urához költözött. 1945. március 16-án született. Fiatal korában...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

A szilágysági missziókerület is választóközgyűlést tartott 2018. december 2-án a szilágysági missziókerület gyülekezeteinek küldöttei a Tövishát,...

Az Úr iránti hálával szívünkben gondolunk vissza a székelyföldi missziókerület éves közgyűlésére, melyet november 24-én tartottunk meg...

 BEMERÍTÉS

Négy fehér ruhás fiatal izgalomtól és örömtől sugárzó arccal tett bizonyságot Krisztusban nyert új életéről népes hallgatóság előtt, a kiskapusi...

Látni, érezni és átélni az Úr munkáját életünkben és környezetünkben a hívő ember nagy öröme. A világi és testi ember nem érzékelheti ezt, mert nem...

„Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedigl elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Jn 12: 24) Az Úr Jézus halálának és...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

A körzet testvériségének imáit meghallgatta az Úr és rendelt lelkipásztort nekünk, ezért nagyon hálás szívvel ünnepeltünk 2018. november 25-én. A...

A karácsony örömét csak fokozta a szilágyszentkirályi körzet életében, hogy 2018. december 26-án új lelkipásztor felavatására kerülhetett sor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

„Ha egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham meghalt. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak...

Összehúzom a zakót magamon, jobb kezemben a táskámmal, hónom alatt a naplóval sietve megyek végig az előbb még oly zajos folyosón. Becsengettek,...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Mottó: „Adjátok oda magatokat Istennek!” „Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyereivé legyenek. Hanem adjátok oda...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

2018. november 16-18 között került sor a 35. TELEK találkozóra Magyarországon, aminek a pénteki indító napján a Nyíregyházi Baptista Gyülekezet adott...

– A zilahi magyar baptista gyülekezet fúvószenekara 1993-2018 között Zilahon az 1940-es évek elején alakult meg a fúvószenekar. Istennek hála...