RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 11:19-30; Kulcsige: 11:29 „A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.”

Isten Lelke felszámolja a berögződött előítéleteket. Testvér lesz a zsidó és görög, magyar és cigány. Az István miatt támadt üldözést az Úr az evangélium ügyének javára fordította. Az evangélium eljut Samáriába, majd az antiókhiai görögökhöz is. A megalakult gyülekezet annyira magán hordozta Krisztus ujjlenyomatát, hogy nem találtak más nevet rájuk, mint keresztyén, azaz krisztusi. Ez a krisztusi szeretet nyilvánul meg, amikor Agabosz a Lélek által megjövendöli a Klaudiusz idejében bekövetkezett éhséget.

Szilágyperecsenben temetési istentiszteletre került sor 2019. február 7-én. Az Úr magához szólította † Kulcsár Józsefné Bogya Margit testvérnőt 81 éves korában. Testvérnőnk Egrespatakon született...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Határmenti nők csendesnapja Április 28-án, gondoskodó Istenünk nemcsak göröngyös földünket áztatta meg, hanem mindazon testvérnők szívét is, akik...

– Női találkozó a kolozsvári missziókerületben  „Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön,...

 BEMERÍTÉS

2018. december 9-én bemerítési ünnepet tartott a nagyvárad-belvárosi baptista gyülekezet. Két fiatal lány merítkezett be: Budai Kamilla és Zefer...

Bemerítési ünnepélyt tartottunk 2018. október 28-án Isten kegyelméből a nagyváradi roma gyülekezetben, amikor hat fehérruhás tett bizonyságot új...

Bemerítés Magyarlónán. Isten kegyelméből 2018. november 11-én megmozdult a víz Magyarlónán. Ezúttal két fehérruhás – Benedek Rákhel és Borzási Áron...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Bár egyszerűnek tűnik mi is az élet, mégis, amikor meg kellene magyarázni, igen csak gondban vagyunk. Biológiailag megfogalmazva az élet az a...

Isten kegyelméből a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet fúvós zenekara szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett. 2018. december 23-án, amikor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

Február 22-24-e között került sor a XII. Határmenti karvezető- és kórus kurzusra, Békéscsabán a Körösvidéki Baptista Egyházkerület szervezésében. Az...

– John MacArthur 2018 októberében, az ITM Kiadó gondozásában jelent meg John MacArthur amerikai keresztyén szerző bestseller könyve „Az...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Immár harmadik alkalommal került sor 2019. március 16- án az újonnan épült kéci roma imaházban a Roma Bibliaiskola évzárójára. Örömmel köszöntötték...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...