RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Dán 10:10-19; Kulcsige: 10:13 „A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban.”

Isten Dánielt évtizedeken keresztül használta az akkori világpolitika színpadán népe érdekében, neve felmagasztalására. Dániel része az Istennel való szoros kapcsolat keresése, ennek testi szükségeit is alárendeli heteken át. Sokszor az Úr azért nem adhat kijelentést nekünk, mert nem vagyunk hajlandók megsanyargatni testünket, lemondani kívánságainkról Érette. Aki alárendeli magát az Úrral való közösségnek, akinek fáj saját állapota, családi, gyülekezeti helyzete, népünk sorsa annyira, hogy kész böjtölni, az Úr elé állni, az angyali segítséget kap. Betekinthet a szellemi hadviselésbe.

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva közöljük, hogy kedves édesapánk, † id. Elek Gyula, 2019. január 7-én a Megváltó Úrhoz költözött. Isten kegyelméből 90 áldott évet kapott. 16 évesen tett...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Határmenti nők csendesnapja Április 28-án, gondoskodó Istenünk nemcsak göröngyös földünket áztatta meg, hanem mindazon testvérnők szívét is, akik...

– Női találkozó a kolozsvári missziókerületben  „Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön,...

 BEMERÍTÉS

„Kelj fel és menj...!” Hálát adunk az Úrnak, hogy ma is megszólít személyeket, bűnbocsánatot nyújt minden igaz bűnvallónak, és elhív a követésére....

Június 21-én bemerítést tartottak a nagyvárad belvárosi imaházban. Igehirdetésében Szabó László lp. mondott alapigazságokat a bemerítésről, majd Kiss...

Örömteli várakozás és készülődés előzte meg az első bemerítési ünnepélyt Pelén, ahol pünkösd hétfőjén, Isten kegyelméből baptista imaházat...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Bár egyszerűnek tűnik mi is az élet, mégis, amikor meg kellene magyarázni, igen csak gondban vagyunk. Biológiailag megfogalmazva az élet az a...

Isten kegyelméből a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet fúvós zenekara szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett. 2018. december 23-án, amikor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

Február 22-24-e között került sor a XII. Határmenti karvezető- és kórus kurzusra, Békéscsabán a Körösvidéki Baptista Egyházkerület szervezésében. Az...

– John MacArthur 2018 októberében, az ITM Kiadó gondozásában jelent meg John MacArthur amerikai keresztyén szerző bestseller könyve „Az...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Immár harmadik alkalommal került sor 2019. március 16- án az újonnan épült kéci roma imaházban a Roma Bibliaiskola évzárójára. Örömmel köszöntötték...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...