RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mt 26:51-57; Kulcsige: 26:53 „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?”

Menekülnénk a szenvedéstől, s ha benne vagyunk, kétségbeesetten kapkodunk segítségért. Ezért is követendő az Úr Jézus magatartása. Megalázta magát, engedelmes volt a halálig. Végigjárta a szenvedés útját. Akikkel csodákat tett, rátámadtak. Tanítványai, akik látták életét, elfutottak. A kereszten teljesen magára maradt. Ennek ellenére lemond az angyalsereg segítségéről, hirtelenkedő tanítványát is rendreutasítja. Ezt önként teszi, senkitől nem kényszerítve. Ő mondta: ha a földbe esett gabonamag elhal, sok gyümölcsöt terem. Gyümölcsei vagyunk mi is.

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva közöljük, hogy kedves édesapánk, † id. Elek Gyula, 2019. január 7-én a Megváltó Úrhoz költözött. Isten kegyelméből 90 áldott évet kapott. 16 évesen tett...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

– A kolozsvári kerület nőtestvéreinek konferenciája Tordán Örömünkre, Isten megtisztelt jelenlétével és megengedte, hogy idén, szeptember 29-én...

„A hármas fonál nem szakad el egyhamar” mondja a Préd 12:4. Ez volt a mottója az idei székelyföldi hálaadó istentiszteletnek is. A hétköznapi rutin...

 BEMERÍTÉS

„Kelj fel és menj...!” Hálát adunk az Úrnak, hogy ma is megszólít személyeket, bűnbocsánatot nyújt minden igaz bűnvallónak, és elhív a követésére....

Június 21-én bemerítést tartottak a nagyvárad belvárosi imaházban. Igehirdetésében Szabó László lp. mondott alapigazságokat a bemerítésről, majd Kiss...

Örömteli várakozás és készülődés előzte meg az első bemerítési ünnepélyt Pelén, ahol pünkösd hétfőjén, Isten kegyelméből baptista imaházat...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Bár egyszerűnek tűnik mi is az élet, mégis, amikor meg kellene magyarázni, igen csak gondban vagyunk. Biológiailag megfogalmazva az élet az a...

Isten kegyelméből a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet fúvós zenekara szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett. 2018. december 23-án, amikor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

Részletek a Kossuth Rádió – Arcvonások című műsorban elhangzott riportból Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténészt Bódi Mihály műsorszerkesztő...

2017. május 6-án Dr. Falus András „A bizonyítékoktól a bizonyosságig: hit és tudomány” címmel tartott előadást a Zilahi Magyar Baptista Gyülekezetben...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a valósága alapvető jelentőségű a hívő ember életében. Tudjuk, hogy az örök életet, a bűnbocsánatot...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...