RMBGySz*

Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 3:8-17; Kulcsige: 3:15 „Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”

A keresztyén életünk szépsége: megfelelni Isten elvárásainak. Isten igéje magas mércével hozakodik elő minden egyes alkalommal életünkre nézve. Minket ér a felszólítás, hogy legyünk következetesen egyetértők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak, sőt, legyen erőnk jóval fizetni a rosszért. Legyen annyi érettség bennünk, hogy tudjunk áldást mondani testvéreinkre. Minta életvitelt vár el tőlünk Isten a tanítványtársaink, a testvériség előtt. Fel sem merül a kérdés az olvasott igében, hogy akarunk-e, van-e hozzá erőnk, kedvünk? A levél záradékában az a felszólítás felénk: „legyetek!”.

Szilágyballán 2018. november 21-én került sor † id. Domokos Lajos testvér temetésére, aki 83 évet kapott Teremtőnktől. Testvérünk 1935. június 18-án született egy kilenc gyermekes család ötödik...

IGEI ÜZENET

Nemrég megválasztottuk gyülekezeteink az új vezetőségeit. Minden közösségben nagy figyelmet kapott ez.

 TÖRTÉNELEM

A történészek a tordai gyülekezetben

Tanulmányút a Tordán meghirdetett vallásszabadság 450. jubileumi évében, 2018-ban

 

A Magyar Baptisták Történelmi Bizottsága az „Erdélyi anabaptisták nyomában” címmel tanulmányutat szervezett 2018. november 9-12 között a Tordai Vallásbéke 450. jubileumi emlékévében. A körútnak több állomása volt. 

 

Konferencia és megemlékezés Déva várában

Eseménynaptár

h k sz cs p sz v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Határmenti nők csendesnapja Április 28-án, gondoskodó Istenünk nemcsak göröngyös földünket áztatta meg, hanem mindazon testvérnők szívét is, akik...

– Női találkozó a kolozsvári missziókerületben  „Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön,...

 BEMERÍTÉS

„Kelj fel és menj...!” Hálát adunk az Úrnak, hogy ma is megszólít személyeket, bűnbocsánatot nyújt minden igaz bűnvallónak, és elhív a követésére....

Június 21-én bemerítést tartottak a nagyvárad belvárosi imaházban. Igehirdetésében Szabó László lp. mondott alapigazságokat a bemerítésről, majd Kiss...

Örömteli várakozás és készülődés előzte meg az első bemerítési ünnepélyt Pelén, ahol pünkösd hétfőjén, Isten kegyelméből baptista imaházat...

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Bár egyszerűnek tűnik mi is az élet, mégis, amikor meg kellene magyarázni, igen csak gondban vagyunk. Biológiailag megfogalmazva az élet az a...

Isten kegyelméből a Szalárdi Magyar Baptista Gyülekezet fúvós zenekara szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett. 2018. december 23-án, amikor...

 KÖZLEMÉNYEK, FELHÍVÁSOK

Örömmel hirdetjük, hogy az Ének-zene Bizottság gondozásában megjelent a négyszólamú Búcsúhangok c. énekeskönyv, amit szeretettel ajánlunk a testvérek figyelmébe. Különösen virrasztási alkalmakon és temetési istentiszteleteken való...

 KITEKINTŐ

Február 22-24-e között került sor a XII. Határmenti karvezető- és kórus kurzusra, Békéscsabán a Körösvidéki Baptista Egyházkerület szervezésében. Az...

– John MacArthur 2018 októberében, az ITM Kiadó gondozásában jelent meg John MacArthur amerikai keresztyén szerző bestseller könyve „Az...

 SZÓRVÁNY- ÉS ROMAMISSZIÓ

Immár harmadik alkalommal került sor 2019. március 16- án az újonnan épült kéci roma imaházban a Roma Bibliaiskola évzárójára. Örömmel köszöntötték...

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– Detroit, 2019. március 15. A Magyar Baptista Világszövetség (MABAVISZ) évente tart Tanácsülést, rendszerint tavasszal. A gyűlés helyszíne...

A VISz is választott Perecsenben 2019. május 4-én tartotta választó konferenciáját a Vasárnapi Iskolai Szövetség közel 80 vasárnapi iskolai tanító...