d.e. A halk szavú Isten – 1Kir 19:9-18; Kulcsige: 1Kir 19:12
A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (1Kir 19:12)
Egyes vallások hithű követői belekiáltják a világba egy-egy terrorcselekmény előtt, hogy az ő istenük nagy. Mi a Jézus Krisztus földre jövetele óta másként beszélünk Istenünkről: Nagy a mi Istenünk, de kicsinnyé tud lenni értünk. Isten hatalmasan működött Illés próféta idejében. Nagyságát mindenki hallhatta és láthatta. Az elbátortalanodott Illés meglátogatása alkalmával mégis halk szavú Istenként jelenik meg. Jöhetett volna szélben, földrengésben, tűzben, de úgy döntött, hogy egy szelíd, halk hang formájában jön a fáradt prófétához. Miért? Nem tudjuk. Ő a kinyilatkoztatás Istene, és akkor ezt a formát választotta magának, mint ahogy évszázadok múltán egy törékeny, kiszolgáltatott kisbaba formájában jelent meg a magukat erősnek valló emberek között. Merészkedett Isten „gyenge lenni” érettünk, hogy megközelíthessük őt, hogy ne féljünk tőle.
Pünkösd óta ez a halk szavú Isten a szívünkbe költözött, és figyelmesen, alázatosan kell figyelnünk szavát, hogy megértsük, amikor szól hozzánk is, mint Illéshez.
Csend van-e benned ma, hogy Istened halk szavát meghalld? (BP)
d.u. Bánkódás az elveszett fiú miatt – 2Sám 18:28-19:1 (18:28-33)
Heródes sok gyermeket megöletett, amikor az Úr Jézustól féltette a hatalmát. De nem csak mások gyermekeit ölette meg hatalomféltésből. Történelmi feljegyzések szerint előbb két fiát, később, halála előtt öt nappal harmadik fiát is megölette. Ilyen mélyre süllyedhet az ember Isten nélkül. Absolon is ilyen volt. Nem számolt azzal, hogy Isten az, aki királyokat taszít el és királyokat támaszt. Végül hajánál fogva akad fenn egy fán, így találnak rá és ölik meg Dávid harcosai. Dávid nagyon meggyászolta örökre elveszített fiát. Nem a hatalomra törő gyilkost látta benne, hanem a fiát. Kész lett volna meghalni is helyette. Ez példázza azt a szeretetet, amivel Isten szeret minket. Ő minden embert szeret. Megtérő gyermekeinek örül, a bűneiben megmaradók miatt bánkódik. Ő nem akarja, hogy egy ember is elvesszen. Ha kegyelmében részesültünk, rosszakaróinkban ne az ellenséget lássuk, hanem Isten elveszett teremtményeit. Feladatunk nem csak bánkódni értük, hanem tenni is az ő megmentésükért. Tegyen alkalmassá minket erre a mi Istenünk! (KA)
