Mindennapi áhítatok

2022. július 18., hétfő

Igehely: ApCsel 2:42–47; Kulcsige: ApCsel 2:42 „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”

A jeruzsálemi gyülekezet kezdettől gyakorolta az úrvacsorai közösséget. Bár még a templomépület Salamon-csarnokában is összegyűltek rendszeresen, házaknál is voltak gyülekezeti alkalmak. Ezeken a házi közösségeken együtt étkeztek, együtt imádkoztak és együtt vettek úrvacsorát.

2022. július 17., vasárnap

Igehely: Lk 22:14–20; Kulcsige: Lk 22:16 „Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.”

Ez a páskavacsora más volt, mint a többi. Az Úr Jézus jelezte, hogy ez az utolsó, amelyet tanítványaival együtt elfogyaszt. A következő már az Isten országában lesz. Egy új, emlékeztető vacsorát szerzett, amely a régi páskaünnep beteljesedését tartalmazza.

2022. július 16., szombat

Igehely: Ef 3:14-20; Kulcsige: Ef 3:16 „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által.”

Mai igénkben Pál apostolnak az efézusi gyülekezet tagjaiért mondott imáját olvashattuk. Terjedelmét illetően egy aránylag rövid imáról van szó, ám tartalmát illetően, mégis, egy igen gazdag mondanivalót megfogalmazó imádságról.

2022. július 15., péntek

Igehely: Jn 10:27-30; Kulcsige: Jn 10:28 „Mert meg van írva: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok.«”

A pásztor és a juhnyáj közötti kapcsolat a Bibliában az Isten és népe, illetve Jézus Krisztus és követői közötti kapcsolatra utal. Lehet, hogy ismerős a történet, mely szerint egy szavalóversenyen valaki a 23. Zsoltárt szavalta el, szépen hangsúlyozva a zsoltár verseit.

2022. július 13., szerda

Igehely: Róm 12:1-3; Kulcsige: Róm 12:2 „És ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Számunkra – Krisztusban hívők számára – teljesen világos, hogy a világi értékrend és az Isten szerinti értékrend nem egyezik egymással, hanem teljesen szemben áll egymással, és nagyon sok esetben ütközik is egymással.

Keresés az elmélkedések közt

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.