Az erőteljes imaélet három kulcsa

Minden keresztyén rájön, hogy az imádkozás nehéz. Az imádság egy hatalmas öröm és hatalmas áldás, de az öröm és az áldás nehézségek árán jön. Több tízezer keresztyén írt már az imádságról és tanácsokat adtak arról, hogy hogyan legyél képzettebb, következetesebb és magabiztosabb. Nemrég emlékeztettek David McIntyre tanácsairól, amiket a The Hidden Life of Prayer cimű könyvében írt le, amelyek motiváltak és bátorítottak, hogy imádkozzak, és még többet imádkozzak. Ez az ő 3 kulcsa az erőteljes imaélethez.

Egy csendes hely.

            Az első kulcs egy csendes hely, egy olyan helység, amely teljesen, vagy amennyire csak lehet figyelemelterelő tényezőktől mentes. „Sokunknak ez az első kulcs, a csendes hely, megoldható. De sok tízezer hivő testvérünknek szinte lehetetlen egy ilyen félreeső helyre visszahúzódni. Egy háziasszony egy zsúfolt bérelt lakásba, egy bentlakásban élő tanuló, egy földműves a szállásán, egy katona a laktanyáján és még sokan mások, akik nem mindig tudnak a csendnek és magánynak örvendeni. De ’tudja a ti Atyátok’.” Persze, hogy ma a figyelemelterelő tényezők azok a dolgok lehetnek, amiket felhasználunk az imádsághoz (például a telefonunk, amin van az imádság applikáció), tehát különösen oda kell figyeljünk arra, hogy elnémítsuk az eszközeinket, hogy ne zavarjanak minket.

Egy csendes óra.

            Ha már megvan a csendes hely, akkor kell csend is egy bizonyos ideig. Ez a második kulcs. „Legtöbbünknek nehezebb lehet egy csendes órát találni. Nem úgy értem, hogy pontosan egy óra, 60 perc, hanem egy kis idő, amit Istennek szentelünk, amikor félretesszük a nap teendőit, a munkát vagy a szórakozást... Mi, akik a gépezetek zajával és a forgalom morajával a fülünkben élünk, akiknek a kötelességeik egymást lökdösik, ahogy az órák elrepülnek, sokszor kísértve érezzük magunkat, hogy ezeket a szabad perceket másra használjuk fel, miközben a Mennyeivel való kommunikációra kellene szenteljük... Minden bizonnyal, ha a sietős dolgok közepette van egy kis odaszentelni való időnk, akkor az előrelátást és az önmegtagadást kell gyakoroljuk. Készek kell legyünk lemondani sok dologról, ami kellemes, vagy akár jövedelmező. Lemondhatunk egy kicsit a pihenésről, a szociális interakcióról, a tanulmányainkról, vagy jótékonysági munkánkról, ha aztán otthon a titkos kamránkban bezárkózunk és Istenhez fohászkodunk.” A legfontosabb találkozód minden nap Istennel van. Viszont a felelősségek az élet minden területéről felgyűlnek és fenyegetni fognak ilyenkor. Folyamatosan kísértve leszel arra, hogy kihagyd ezt a találkozót. De túl jó, túl édes, hogy kihagyd.

Egy csendes szív.

            Bebiztosított hely és idő után következik a legnehezebb feladat: bebiztosítani a szívet. McIntryenek igaza van, mikor azt mondja „Legtöbbünknek, valójában, a legnehezebb a szívet biztosítani.” Az imádság nehéz mikor siettetve vagyunk, vagy figyelemelterelő tényezők vesznek körül. Az imádság még nehezebb mikor a szívünk vissza van húzódva, mikor el van vonva a figyelme, vagy mikor a szívünket nem érdekli az imádkozás. McIntrye megmutatja nekünk, hogy mennyi nagy keresztyén embernek ez volt a legnagyobb kihívása: „Stephen Gurnall elismeri, hogy sokkal nehezebb feltenni a nagy kolompot, mint megcsengetni mikor már fent van. Mc’Cheyne azt mondta, hogy az imádkozásra szánt idejének nagyja részét azzal töltötte, hogy készült az imádkozásra. Egy angliai puritán azt írta ’Míg a Bibliát olvastam, megláttam a vad szívemet, amelyet annyira nehéz volt megfékezni és megaláztatni Isten színe előtt, mint egy madarat egy ember előtt’. Bunyan pedig saját tapasztalatából ír: ’Ó, azok a kiindulási pontok, amelyek a szívembe voltak imádság idején, senki sem tudja hány tévútja és visszavezető ösvénye van, hogy kicsússzon Isten jelenlétéből’.” Nehéz, de szükséges.

            Keresztyén, találj egy csendes helyet és egy csendes órát, amelyben le tudod csendesíteni a szívedet Isten előtt. Ezek az erőteljes imaélet kulcsai, a hatékony odaadáséi. Ha további inspirációra van szükséged, figyelj magára Jézusra:

            Tömegek tologatták Őt; nagy sokaság gyűlt köré, hogy hallgassák Őt és gyógyitsa meg őket betegségeikből; annyi szabadideje nem volt, hogy egyen. De szánt időt az imádságra. Ő, aki annyira ragaszkodott az Istennel való beszélgetésre maga Isten Fia volt, akinek nem volt megvallásra váró bűne, nem volt hiánya, nem volt hitetlensége, nem volt lankadsága amit le kellett győzzön. Ne gondoljuk, hogy az Ő imádkozása egyszerű nyugodt meditáció volt, vagy valamilyen bűvölt kommunikácóforma. Megerőltető és harcias volt, mint amikor a „gyötrelmében” izzadsága olyan volt akár a vércseppek. Imádságai áldozatok voltak, valódi könnyek között felajánlva.

            Tehát, ha ez Isten megtestesült Fiának szent tevékenysége volt, hogy gyakran félrevonult ezt tenni, akkor mennyire inkább kellene mi, a sok bűn által tönkretett ember, szorgalmasan közösséget ápoljunk Istennel?

 

A cikk megjelent a KRISZTUSBAN MARADNI, A KORRAL HALADNI © blog oldalán.