A báb, az evangélium eszköze

Hála van a szívünkben, hogy az első Erdélyi Bábkonferenciának a Besztercei gyülekezet adhatott otthont.  A témában jártasabbak és kevésbé otthonos érdeklődők – az országból legalább hét helységből - gyűltünk össze aznap, hogy megnézzük, meghallgassuk, miről is van szó. 

Vendégeink, akik szolgáltak felénk, a Palánta Sorsfordító Alapítvány vezetői és néhány munkatársa voltak Budapestről. A PALÁNTA egy keresztyén elkötelezettségű, felekezet-semleges jelleggel működő gyermek- és ifjúsági misszió Magyarországon. Fő célkitűzése, hogy a Biblia üzenetének továbbadása útján segítsen az ország társadalmának gyógyításában, a családok helyreállításában, és megerősítésében. Amit a Biblia útján az élő Isten elvégezhet az emberi szívben, az minden mást felülmúl. De ehhez az embereknek hallaniuk kell az üzenetet. A Palánta Sorsfordító Alapítvány ennek megvalósítását segíti sajátos eszközeivel. 

A bábelőadás egy ilyen különleges eszköz, amely nagyon mélyen érinti meg a kicsiny nézőket. A bábok élő személyek a számukra, a történetek teljesen bevonják őket. Erkölcsi ítélőkészségüket, értékrendjüket mélységesen megmozdítja minden, amit látnak, hallanak. Évekig, sőt, egész életükön át megmarad, amit így átéltek. Ezért született meg az első Palánta bábelőadás 1994-ben. Céljuk az volt, hogy a Biblia iránymutató értékei, a vizuális eszközök bevonásával, a gyermekeket még mélyebben hassa át, hétköznapjaikra még teljesebben hassanak ki.

Bábdarabjaik a családok, az iskolák és a gyermekek hétköznapjait jelenítik meg. A konfliktusok is olyanok, amiket a gyermekek nap, mint nap átélnek. A megoldások azonban a Bibliai értékeket tárják eléjük. Minden bábelőadásukkal olyan életfelfogást és értékrendet állítanak a szemük elé, amely a tisztességes, jóságos és becsületes emberképet teszi kívánatossá a felnövekvő generáció előtt. Ezt végzik ők, az Országjáró Bábmisszió (OBM). Magyarországon már több mint 20 településen van működő bábcsoport. A legtöbb előadásukat oktatási intézményekben tartják Karácsony és Húsvét előtt. De az ünnepi bábdarabokon kívül vannak ünneptől függetlenül előadható bábdarabjaik is. A bábmisszió egy olyan nagyszerű lehetőség, mely által az óvodás, kisiskolás gyerekekhez mi is elvihetjük az evangéliumot, méghozzá egy hozzájuk közel álló módon. 

A konferencián az egyik bábos, Lódri Judit a bábozás gyakorlati tudnivalóiról és a technikai részéről beszélt. Bemutatta, hogy milyen a jó bábtartás, a test- és szájmozgatás. Figyelmeztetett a veszélyekre, mit nem kell vagy nem szabad tenni bábozás közben, pl. a szereplők mellett ne nyúljon ki csak úgy a színre egy emberi kéz, vagy vigyázni kell, hogy a bábosnak a feje ne látszódjon ki. Elmondta, hogy történik a jelenetváltás, hogy mikor hogyan jelennek meg és tűnnek el a színről a szereplők. Az állatbábok, ill. az emberbábok mozgatása más-más. Egy-egy csoport indításához 3-4 személyre van szükség. Egy-egy darab előadásához legalább 8 próba szükséges.

Ezután a Palánta vezetője, Dr. Kováts György igei üzenetét hallgattuk meg. Istenünk a jövő Istene, a Jel 21:1 alapján új ég és új föld lesz. „A régiek elmúltak, íme új jött létre”. Krisztus mindent felvitt testében a keresztfára, minden bűnünk, minden sebünk, fájdalmunk, kudarcunk, bukásunk, vargabetűnk. Ezért csak bocsánatot kell kérnünk. A múlt el van végezve. Isten gyermekeiként nem múltunk van, hanem jövőnk, és ez az egész életünkre vonatkozik. Akarjuk az újat, amit Isten készített el, ne engedjünk ebből!

A továbbiakban a bábdarabok írója, Hontvári Anna tárta fel azok pedagógiai hátterét. A Besztercére hozott darab címe Vörös Valér és a tojások. Egy húsvéti bábdarab, az alapüzenete, árnyjelenetben bemutatva, hogy Jézus Krisztus feltámadt, és Ő szabadít meg minket. Már az indító történet jelenet kincset rejt magában, hogy a két gyerek, Kati és Pisti hazamehet tavaszi szünetre a nagyihoz. A generációk közeledését, a nagyszülők értékét hordozza, akik mesélni tudnak, bölcsességet adnak, s az unokák egy csomó szeretetet, időt kapnak tőlük. Majd egy falusi és erdei állat-történet üzeni, hogy az elrontott dolgokat meg lehet javítani, nem kell értéktelennek lássuk magunkat, van újrakezdés Jézussal!

Ezután személyes beszámolók következtek a helyi bábcsoportok vezetőitől. Benedek Zsófia 10 évet bábozott az édesanyja mellett Magyarországon. Az elmúlt évben a tél közeledtével néhány hónapos kislánya mellett kezdte el egy bábcsoport betanítását egy karácsonyi darabra Csernátonban. Szolgáló kis csoportjuk az ünnep alkalmával három nap alatt 600 gyereket ért el az örömhírrel. Idén a húsvéti időszakra már 1300 gyerekhez készülnek.

Amit még fontos tudni, hogy a bábcsoportok az előadásokat követően a látott bábdarabhoz kapcsolódó zenés mese CD-t és Palánta Posta újságot ajándékoznak a gyerekeknek és a nevelőknek. Egy-egy bábidőszakban Magyarországon például az ott működő több mint 50 bábcsoport 60-80 ezer gyermeket (ez ennyi családot is jelent) ér el országosan a bábdarab aktuális üzenetével. 

Tudod-e, hogy a te településeden, megyédben hány magyar ajkú gyerek él? Hány gyerek öröme lenne a Tiéd, ha elérnéd az evangéliummal bábozás által? 

Kelemen Hunor Szentegyházáról bátorította a jelenlevőket, hogy bár volt, amikor zárt ajtókra leltek az iskoláknál, elsőre nem sikerült, de „bepróbálkoztak az ablakon”. Jó visszajelzéseket, további kapcsolatokat kaptak és sok hely-re eljutottak a bábdarabok által az ige tiszta üzenetével.

Felmerül a kérdés, hogy mit tesznek a gyerekek a kapott CD-vel: egy meghallgatás után félreteszik? A gyerekek nem olyanok, mint a felnőttek. Újra és újra meghallgatják, majd ismét és ismét, egészen addig, ameddig már fejből tudják, mi következik, és még akkor is továbbhallgatják. Miért? Mert szeretik az üzenetét, mert reménységet ad nekik, el gondolkodtatja őket, az Úr Jézushoz kapcsolja őket, s elrejtettséget élnek át: megérzik a menny közelségét. A mennyei mérték ott marad a gyermek szívében, s elkíséri őt fiatal és felnőtt korában is – ha egyszer meglátta, meghallotta, megértette. A bábdarabokban ezzel találkozik. 

Minden bábkonferencia fontos része egy bábelőadás. Kértük a Palántásokat, hogy majd azzal kezdjenek, s hívogattuk is erre az alkalomra a gyerekeket a városból. Sok ima és testvéri közös munka mellett megtapasztaltuk azt a csodát Istentől, hogy nemcsak eljöttek sokan, de hosszú időn át maradtak és meg is várták a nagy hó miatt s a többszöri útlezárás miatt megkéső bábosokat. Öröm volt a kis szívekben. 

Ha megtetszett, Te is bekapcsolódhatsz ebbe a szolgálatba. Bábozásra fel!

Kelemen Andrea, Beszterce