A rész szerint való eltöröltetik

Pál apostol kijelenti, hogy míg a szeretet örökké megmarad, addig „a rész szerint való” eltöröltetik: „Legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik, mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás, De mikor eljön a teljes(ség), a rész szerint való eltöröltetik.” (1Kor 13:8-10) De mire vonatkozik ez a „teljes”, vagy „tökéletes” dolog?

Az Újszövetség nem említi, hogy a csoda-ajándékok megszűnnek, de azt sem, hogy megmaradnak. Azt azonban tudjuk, hogy például az apostolság ajándéka, mint kanonikus kijelentés, megszűnt. Ez annak ellenére szűnt meg, hogy erről sem történt korábban világos említés. 

Sokan úgy magyarázzák Pál apostol kijelentését, hogy „a töredékes”, a „rész szerint való” (prófétálás, nyelvek, ismeret) megszűnik, amikor a „teljes” (Jézus visszatérése, mikor meglátjuk Őt szemtől-szembe) eljön. De a „teljes” kifejezés inkább itt a kánon lezárására, a gyülekezet magalapítása utáni korra vonatkozik. 

Azok is elismerik az apostoli tisztség megszűnését, akik elutasítják az gyülekezet korszakának felosztását apostoli korra és apostoli utáni korra. Természetesen, itt az olyan apostolokra gondolunk, akik a feltámadás tanúi voltak, miként a tizenkettő és Pál is (ApCsel 1:21-22). Másféle apostolságról elmondhatjuk, hogy ma is létezik: „Minden baptista gyülekezetnek Krisztustól kapott apostoli küldetése van, hogy olyan közösség legyen a világban, amely bizonyságot tesz az evangéliumról, és megosztja keresztyén hitét, reményét és szeretetét minden emberrel.” (Baptista Alapszabály preambulumja)

A személyes megtapasztalásra való hivatkozás a prófétálás, a nyelvek és az ismeret esetében nem lehet döntő jelentőségű, mert fennáll annak a veszélye, hogy a tapasztalat félrevezet. Csodatévő erők működtek Mózes-Józsué idejében, Illés-Elizeus idejében, valamint Krisztus és az apostolok idejében. Még ha megállapíthatjuk is, hogy Isten tett csodákat máskor is, (Sámuel, Dávid, Ézsaiás és Dániel idejében is), ezekben az időkben nincs említés arról, hogy ezeknek az embereknek a csodatevés ajándéka adatott volna. Az említett három időszakban viszont adatott a csodatevés ajándéka, azzal a céllal, hogy Isten ez által igazolja őket, mint az Ő megbízottjait (2Móz 4:5). Másrészt, a jelek és csodák származhatnak a gonosztól is (2Thessz 2:9-10. Mt 24:24).

Az apostolság ajándéka (1Kor 12:28. Ef 4:11) megszűnt. Habár egy másodrangú apostolság, amelyhez Andronikus, Júnia, Epafróditus, Titusz, a 2Kor 8:23-ban említett testvér, és talán Timótheus is tartoztak, – nem szűnt meg, hanem folytatódik. Apollós is ide sorolható az 1Kor 4:9 szerint. De ezek nem tartoznak azok közé az „apostolok és próféták” közé, akik a gyülekezet alapkövei lettek (Ef 2:20-22). Miután a próféták és apostolok véghezvitték a gyülekezet megalapítását, ajándékuk velük együtt megszűnt. Az utánuk következő „apostolok” (= küldöttek), és a mai „apostolok” nem ugyanolyan tekintéllyel bírnak, mint azok az apostolok, akik a gyülekezet alapját képezték. 

A prófétákról is elmondhatjuk ugyanezt. Móta a Szentírás a kezsünkben van, azóta csak azzal összhangban lévő, másodrangú prófétaság és vezettetés létezik. Akik mégis hisznek a próféták és az apostolok folytonosságában, azokról általában kiderül, hogy ők is ilyen másodrangú apostolságban és másodrangú prófétaságban hisznek.

Ha a Szentlélek működése azonos lenne az újszövetségi időkkel, akkor az ajándékok is azonosak lennének, azonos próféták, azonos apostolok, és azonos nyelveken szólás. Pünkösdkor a mintegy százhúsz főnyi sokaság létező és érthető nyelveken szólalt meg, nem extatikus, érthetetlen „nyelven”, ami manapság hallható. Egy esetleges korinthusi, különböző, másodrangú nyelvekenszólás nem egyeztethető össze az Apostolok Cselekedeteivel. Lukács bizonyára tudott arról, hogy mi folyik Korithusban, mert 6-7 évvel később írta az Apostolok Cselekedeteit. Mégis, úgy határozza meg a nyelveken szólást, hogy „halljuk őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk” (ApCsel 2:8). Mivel első hallásra nemigen különböztethető meg, Pál apostol egyszerűen azt a parancsot adta, hogy ha van magyarázó, akkor rendben van, de ha nincs magyarázó (= fordító), akkor hallgasson a gyülekezetben (1Kor 14:28). Ez a módszer bizonyára kiszűrte az érthetetlen beszédet az igazi nyelveken szólás közül. 

Természetesen, Istennek ma is hatalma van arra, hogy látást adjon egy vaknak, hallást a süketnek, járásképességet a sántának. És néha meg is teszi. Nem is ez a kérdés, hanem az, hogy osztogat-e embereknek olyan ajándékot, karizmát, hogy meggyógyítsanak ilyeneket? Egy esetleges pozitív válaszhoz hiányoznak az ellenőrizhető bizonyítékok.

Talán azt kellene észrevenni, hogy az apostoli kor után változás történt, és úgy a kijelentés-ajándékok, mint a csoda-ajándékok, „eltöröltettek” illetve „megszűntek”. Erről az apostoli atyák közül többen, mint Aranyszájú Szent János és Ágoston, így tanúskodnak. Az Újszövetség előtt szükség volt a prófétai kijelentésre, a közvetlenül Istentől kapott üzenetre, de az első század vége fele, ahogy az Újszövetség megszületett, a direkt kinyilatkoztatásra egyre kevesebb szükség volt. Eljött a „teljes” kijelentés, a „teljes” Szentírás, a töredékes pedig eltöröltetett. A rész szerint való egyre növekedett a teljességig, miként Pál apostol is növekedett a gyermekkortól az fenőtt korig, és elhagyta a gyermekhez illő dolgokat. A töredékes csak egy homályos látást nyújtott, amit végül felváltott a teljes, „szinről-szinre” való látás. Ilyen „szinről-szinre” való módon szólott az Isten Mózessel is (1Móz 12:8). Ilyen a szabadság tökéletes törvényébe való tekintés is (Jak 1:25). „Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.” (1Kor 2:12)

Borzási István

Fotó: Paniti Márta