A Roma Bibliaiskola évzárója

Immár harmadik alkalommal került sor 2019. március 16- án az újonnan épült kéci roma imaházban a Roma Bibliaiskola évzárójára. Örömmel köszöntötték egymást az alkalomra érkező testvérek Nagyváradtól Mihályfalván és Szilágypéren át Ákosig. A bibliaiskola már negyedik éve működik saját összeállított anyaggal, ami a hívő élet alapjaitól a bibliaismereten keresztül egészen az igehirdetés elsajátításáig terjed. A roma testvérek hétvégeken tanulnak, kéthetente, és a közbeeső hétvégén oktatók segítségével ismételnek. 

Az egybegyűlteket Dan László testvér köszöntötte, a programot Kovács József testvér vezette. A testvérek nagy örömmel számoltak be az elmúlt időszak eseményeiről és a jövőbeli tervekről, egymást megelőzve álltak fel bizonyságot tenni, köszönettel és a hálával Isten iránt ezért a nagyszerű tanulási lehetőségért. Voltak, akik most értek a negyedik év végéhez, de számukra őszig még hátra van egy gyakorlati feladat. 

Igehirdetéssel Kőszegi Dániel testvér szolgált az ApCsel 20:28-36 alapján, kiemelve, hogy mennyire szükség van a gyülekezettekből kinőtt szolgálattevőkre. Beszélt ugyanakkor a szolgálat páli útjáról, ahol kiemelte, hogy Pál apostol fizikai munkát is vállalva, párhuzamosan tanított és hirdette az igét, bátorítotva a testvéreket, hogy vállaljanak fizikai munkát, ha lehet idehaza, és ezzel együtt vállalják fel a lelki szolgálatot is. Hisszük, hogy a tanulás által szerzett ismeretek hasznosak lesznek testvéreinknek a szolgálatban. Az alkalom végén asztalközösséget is gyakorolhattunk a bőségesen megterített asztalok mellett, amiről a kéci nőtestvérek gondoskodtak.

Kívánjuk Isten áldását az elhangzottakra és reménnyel tekintünk előre a jövőbe, bízva abban, hogy munkánk nem hiábavaló az Úrban.

Papp László lp., Érmihályfalva