Bemerítés Paptamásiban

Ez év május 27-én nagy örömmel mentünk az Úr házába, hogy együtt örüljünk az örülőkkel, mivel ezen a napon újból megmozdulhatott a víz a paptamási gyülekezetben. Az igehirdetés szolgálatát Petyár Lóránd végezte Nagyváradról, a Mt 3:13-17 alapján, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy a bemerítés annak az elköteleződésnek a fizikai megnyilvánulása, hogy Krisztushoz tartozunk. Az ismert ének szövegírójával együtt mondtuk, hogy érdemes követni az Urat, „ha nincs is társam”. A délelőtt folyamán a legújabb tag bizonyságtevését és az ének- és zenekar szolgálatát is hallhattuk. A bemerítést Albert István Zsolt helyi lp. végezte. Isten gazdag áldását kívánjuk az új gyülekezeti tag életére! A képen (balról jobbra): Petyár Lóránd, Antal Sámuel, Albert István Zsolt. [Albert István Zsolt]