RMBGySz*

Billy Graham (1918–2018)

„Ha egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham meghalt. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak a lakcímemet változtattam meg. Isten jelenlétébe léptem." (Dr. Billy Graham)

William Franklin (Billy) Graham a legismertebb evangélista a világon. Több embernek hirdette személyesen az evangéliumot szerte a nagyvilágban, mint bárki más, aki Krisztus követségében valaha is munkálkodott előtte. 1993-ig mintegy 2,5 millió embert tartottak nyilván, aki az evangelizációs alkalmain fogadta el Jézus Krisztust személyes megváltójának. 2002-ig pedig mintegy kétmilliárd ember hallhatta Graham prédikációit, beleszámítva a rádiós, illetve televíziós közvetítéseket is.

Több amerikai elnöknek – Harry Truman, Dwight Eisenhower, John F. Kennedy, Lyndon Johnson, Richard Nixon, Gerald Ford, Jimmy Carter, Ronald Reagen, George Bush, Bill Clinton, George W. Bush Jr. – volt személyes lelki tanácsadója és lelkigondozója. Baptista elkötelezettségű, de nyitott evangéliumi protestáns gondolkodású emberként a felekezeti határokon túllépve a keresztény egyházak világot átfogó lelki megújulásán is fáradozik.

Billy Graham az észak-karolinai Charlotte városa közelében született 1918. november 7-én egyszerű farmercsaládban. Szülei eredetileg református-presbiteriánus egyházhoz tartoztak, de nem nagyon gyakorolták hitüket. 1934-ben egy városukban megrendezett evangelizációs összejövetelen Graham megtért és átadta életét Krisztusnak. Néhány hónap múlva bemerítkezett egy templomuk közelében található tóban mintegy 300 résztvevő jelenlétében, és a helyi baptista gyülekezet tagja lett. Ekkor 17 esztendős volt. Miután leérettségizett, beiratkozott a Bob Jones University első évfolyamára, majd iskolát váltott és a Florida Bibliaintézetben (ma Florida College) folytatta tanulmányait. Az iskola befejezése után avatták baptista lelkipásztorrá 1940-ben. Ezt követően kiegészítő tanulmányokat folytatott a Chicago melletti Wheaton College-ban.

Itt ismerte meg későbbi feleségét, Ruth Bellt (1920–2007), egy kínai orvosmisszionárius lányát, akivel 1943-ban kötött házasságot. Egy rövid ideig pásztori szolgálatot végzett a Chicago melletti Western Springs Baptista Gyülekezetben. Ebben az időben kezdte meg rádiós szolgálatát is a Song in the Night (Ének az éjszakában) című evangéliumi programban. Ez egy 45 perces adás volt, amit az egyik chicagói nagy hatósugarú rádióállomás közvetített heti rendszerességgel. Ebben a műsorban jelenik meg két későbbi barátja és segítő munkatársa, Cliff Barrows zeneigazgató és George Beverly Shea evangéliumi énekes. Időközben Graham meghívást kapott a Youth for Christ (Fiatalok Krisztusért) felekezetközi keresztény ifjúsági szervezettől utazó evangélista szolgálatra. Ezek után családját Észak-Karolina államba, Montreat közelébe költöztette egy hegyvidéki, egyszerű, fából épített családi házba. Mindvégig ez a szerény épület maradt otthonuk, ahol öt gyermeket neveltek fel. Graham szolgálatában az igazi áttörést az 1949-es nyolchetes evangelizációs igehirdetés-sorozat adta, amit Los Angelesben szerveztek meg egy hatalmas autóparkolóban fölállított, több ezer ülőhelyes cirkuszi sátorban. Az evangelizáció során nagy lelki ébredés indult el a városban. Mivel az esti igehirdetéseket a helyi rádióállomások és több állam rádióállomása is átvette és egyenes adásban sugározta, Graham szolgálatát szinte az egész ország megismerhette.

Nemzetközi szolgálata is ebben az időben indult. Első külföldi útja Angliába vezetett, ahol egy 12 hetes evangelizációs sorozatot tartottak nagyrészt Londonban Cliff Barrows munkatársával együtt 1947–1948 fordulóján, ahová 1954-ben ismét visszatért. 1957-ben New York városában egy 16 hetes evangelizációs sorozat következett a Madison Square Garden sportarénában. A következő években aztán evangelizációs kampányai behálózták Észak- és Dél-Amerika, Európa és Ázsia, valamint Afrika és Ausztrália minden jelentősebb államát és nagyvárosát. Az elmúlt hat évtizedben 185 országban 210 millió ember előtt hirdette személyesen az evangéliumot. 1948–1952 között a Minnesota állambeli Northwestern College igazgatói teendőit is ő látta el. 1950-ben pedig megalapította a Billy Graham Evangelizációs Társaságot Minneapolis központtal, ami később Charlotte (NC) városába költözött. Itt készül az Hour of Decision (A döntés órája) heti rádióprogram immár több mint 50 éve, a Decision (Döntés) havonta megjelenő magazin, az ugyancsak Graham által alapított Christianity Today (Kereszténység Ma) havilap, számtalan újságban megjelenő cikksorozat, valamint a World Wide Pictures evangelizációs filmjei.

Graham felemelte a szavát az 1960-as években fölerősödő szegregációval szemben. Baráti kapcsolatban volt dr. Martin Luther King baptista lelkipásztorral, akiért közbenjárt a börtönből való kiszabadulása érdekében, sőt a New York-i 1957-es híres evangelizációja során Kinget is meghívta szolgálatra maga mellett.

Elítélte Dél-Afrika apartheid politikáját és a kommunista országok erőszakos vallásüldöző, ateista diktatúráját. A hidegháború időszakában mégis ő volt az első amerikai evangélista, aki átjuthatott a „vasfüggönyön”, és prédikálhatta szabadon az evangéliumot.

Az áttörés 1977-ben következett be, amikor először látogatott Magyarországra. Ezt követte Lengyelország (1978), Kelet-Németország és Csehszlovákia (1982), Szovjetunió (1984), Románia és ismét Magyarország (1985), Kína (1988), majd ismételten Magyarország (1989). Emlékezetes marad számunkra a rendszerváltás feszült időszakában a budapesti Népstadionban összegyűlt, Isten igéjére figyelő mintegy százezer honfitársunk reakciója, akik a döntésre híváskor tízezerszámra özönlöttek le a lelátókról, hogy Bibliához jussanak és elkötelezzék magukat Jézus Krisztus követésére. Hitünk szerint ezek a látogatások egyértelműen hozzájárultak a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásához. Mindezek után vált híressé sokat idézett mondata: „A kommunizmust nem lehet kívülről megdönteni, ezért megyek a vasfüggöny mögé!”

Az utóbbi években egészségi állapota igen megromlott. Hosszú időn keresztül Parkinson-kór gyötörte. Legutolsó nyilvános ébredési összejövetelére 2005 júliusában került sor a New York-i Madison Square Gardenben, ahol a három nap alatt összesen 230 ezer ember hallhatta az evangélista búcsúzásnak szánt igehirdetéseit. Azóta teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és vallomása szerint már csak a mennyei hazahívó szóra várt, ami Graham 100. esztendejében 2018. február 21-én meg is érkezett. Legyen áldott az emléke!

 

Dr. Mészáros Kálmán
egyháztörténész

 

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.