Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!

Látni, érezni és átélni az Úr munkáját életünkben és környezetünkben a hívő ember nagy öröme. A világi és testi ember nem érzékelheti ezt, mert nem ismeri Istent. Beszél sorsról szerencséről, ügyességről, de nem tapasztalja a Szentlélek munkáját, mert ő maga testi. Csodálatos számunkra, ahogyan Krisztus elhívta újabb három nőtanítványát (balról jobbra): Papp Tímeát, Faragó Máriát és Kis-Juhász Katát. Első kettő református, utóbbi baptista családi háttéből ismerte meg a bűnbocsánatot és a megtisztulást Jézus keresztje által. Tetvérnőink 2019. március 10-én tettek vallást hitükről a bemerítésben is, a Kolozsvári Magyar Baptista Gyülekezethez csatlakozva. Az Igét az ünnepélyen Székely Béla, sarmasági lp. testvér hirdette a Mt 3:1-17 alapján, kiemelve a szabadulás lehetőségét, az Úrnak való engedelmesség fontosságát, és a reményt, hogy az ujjászületés által a jó startot még jobb folytatás követi a Lélek által. Éljünk, mint Isten szeretett gyermekei. Az Úr áldja meg az új tagokat! Örömünnepeken és szürke hétköznapokban érezzük és lássuk meg, hogy JÓ az ÚR!

KJV