RMBGySz*

„Ha a szabadság keresésére indulsz...”

Voltál-e már szabadságon? – gyakori indító kérdés ez most, hogy itt a nyár. És a beszélgetés folytatása is kellemes, ha megoszthatjuk tervezgetéseinket... Az Állomások a szabadság felé vezető úton* című verset Dietrich Bonhoeffer vetette papírra, ennek most, július 21-én lesz éppen 75 éve. A német mártír-teológus 15 hónapja volt már ekkor fogságban. A Berlin-Tegel-i katonai fegyházban tíznaponta engedélyezték, hogy levelet küldjön szüleinek. Minden sorát a börtöncenzor is elolvasta, úgyhogy óvatosan kellett fogalmaznia, helyenként rejtjelezve. Menyasszonyának és a jóbarátnak, Eberhard Bethgének titokban írt, letartóztatása után körülbelül fél évvel, amikorra sikerült megnyernie az őrök és szanitécek közül néhánynak a jóindulatát, akik aztán kicsempészték a leveleit. Különböző írásműveket is készített: imádságokat, költeményeket, eszmefuttatásokat, s leveleivel együtt ezekből is küldött részleteket. Barátja rejtegette ezeket, majd tette közkinccsé a még megmaradt anyagot a háború után. 

Fegyelem, Cselekvés, Szenvedés és Halál – ezen alcímek tagolják hatsoros szakaszokra a jeles verset. „Ha a szabadság keresésére indulsz” – ilyenképpen adja meg a hangot, a mindenkori fogoly legkiváltképp való sóvárgásával. A folytatódó érvelésében mintha neveltetése és a protestáns jó rend szólalna meg (kissé még a poroszos szigor is): „tanuld meg elsőként / Érzékeidet és lelkedet kordában tartani, ne tévelyegj / vágyaid és tagjaid után hol ide, hol oda. / Tested, lelked tiszta legyen, fogadjon szót neked, / ...A szabadság titkához csak a fegyelem visz el.” 

A felnőtt férfikort, és a háború viharaiban cselekvő Bonhoeffert véljük fölfedezni a második szakaszban: „Merni és tenni, amit kell, s nem, ami tetszik, / a valósággal bátran élni, nem a lehetőségek közt tétovázni, ... s a szabadság ujjongva fogja körülöleni lelkedet.” 

Fogva tartva is szabadon – oly gyönyörűek a Szenvedés alcím sorai, hogy idézném teljes egészében: „Micsoda változás! Erős, cselekvő kezeid / meg vannak kötve. Tehetetlenül állsz, belátod, / hogy nem tehetsz semmit. Mégis föllélegzel, s ügyedet / erősebb kézre bízod csöndesen, s megnyugszol. / Egy boldog pillanatban megérinthetted a szabadságot, / majd Istennek adtad át, hogy csodásan teljesítse be.” 

Ijesztőek viszont, akárhányszor olvasom is, a záró szakasz indításai: „Jöjj hát, ... / Halál, zúzd össze...”. Ugyanakkor érthető is, múlniuk kell a súlyos láncoknak és falaknak, „hogy végre megpillantsuk azt, amit látnunk nem adatott meg itt.” A befejezésben méltatja újra az első három motívumot, és még nyíltabbá teszi a szabadság végső állomását: „halálunkban, amikor meglátjuk Istent, megmutatkozol nekünk te magad.” 

„E sorokat ma este írtam, néhány óra leforgása alatt” – zárja barátjának szánt levelét Bonhoeffer –, és értékeli is egy kicsit: „Nagyon nyersek még, de különleges születésnapi ajándékként hátha mégis szereznek egy kis örömöt! Fogadd jó szívvel! D.” Aztán másnap, a levél indítása előtt még hozzáírja: „Ma reggel látom, hogy az egészet át kell még dolgoznom. Mégis elküldöm így, félkész állapotban. Hisz nem vagyok én költő!”

Ez a csendes derű hatja át a teljes levelet. Kedélyállapotáról mindjárt a bevezetőben szól: „...a teológiai gondolatok szakadatlanul foglalkoztatnak, de vannak azután olyan órák is, amelyekben megelégszem azzal, hogy élek és hiszek, anélkül, hogy gondolkoznám rajta. Olyankor egyszerűen csak örülök a napi igéknek, ahogy a tegnapiaknak és a maiaknak pl. különösen örültem, s mindig örömmel térek vissza Paul Gerhardt gyönyörű énekeihez.” Amit az utóbbi években egyre jobban felismert és megértett a három hosszabb bekezdésben összegzi. Vissza-visszatérő fogalmai: hinni, fegyelmezett, szenvedés, a halálnak és a feltámadásnak szüntelen tudata, emberré válni – keresztyénné. Hálával és békességgel gondol a múltra és a jelenre – zárja összefoglalóját. 

Miért más, korábbi írásaihoz képest, a július 21-i levél és a főleg a költemény? Kissé félve írom ide, szerzőjük a biztos halállal számolt. Közismert, hogy előző nap, 1944. július 20-án magasrangú német katonatisztek sikertelen merényletet hajtottak végre a Führer ellen. Bonhoeffer erről tudomást szerzett, és így születtek a börtönlevelek eme legmegrázóbb összegzései. „A közügyekért való felelősségvállalást, a kudarc rettenetes megrázkódtatása nyomán” – írja utólag Bethge – „egy új, töretlen felelősségvállalás váltja fel: a következmények és a kettőzött fájdalmak elhordozásának elfogadása.”

Gyorsan még ideírnám: arról a 75 évvel ezelőtti nyárról sokat hallottam gyerekkoromban. Családunk felnőtt tagjai újra és újra elmesélték, hogyan került ki a frontra Szilágyi nagyapám, az itthon maradottak pedig, Szentjánoson és Száldobágyon, miként vészelték át a háborút. Elhangzottak a „Miért?” és a „Mi lett volna ha?” kérdések, mivelhogy a nagymama, majdnem fiatalasszonyként hadiözvegy lett (élete végéig), és hadiárva a három kiskorú fia. 

A mártír-teológus, a börtönben, a szabadságnak ama négy, roppant fontos állomását foglalta versbe. Az eltérő életutakon, a szabadság keresésekor még számos állomást azonosíthatunk. Mert jelzőpontok is ezek az állomások, elindulásaink és célba érkezéseink helyei. Nagy kegyelem, ha ama nagy, a szabadság utolsó állomása felé vezetnek.

* A vers elolvasható az http://www.rmbgysz.ro/vers_bonhoeffer internetes címen.

Szilágyi László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.