HARGITA TÁBOR 2017

A Krisztus testében mindenkinek megvan a munkája, amit neki kell elvégeznie, akár nyilvános, akár nem – s úgy, mint egy háztartásban, a táborban is nagyon sok munka csak akkor látszana, ha nem lenne elvégezve. Ajándék, hogy itt a Hargita Táborban is vannak Istennek munkatársai, és nem azért, mert Ő ránk lenne szorulva, hanem mivel nekünk egy olyan leckét akar megtanítani a mi javunkra, amit csak itt és így tehet meg. Ez nagy tanulság, és ezzel a hálaadással a szívemben nézek vissza az elmúlt hónapokra.

Hálás vagyok a munkásokért, a vendégekért, a vízért, a védelemért, a kapcsolatokért, a lelki áldásokért. Zsúfolt, zajos és pörgős szezonunk volt, színes eseményekkel: esküvők, gyülekezeti hetek vagy hétvégék, ifjúsági hetek, hallássérülteknek szervezett hetek, gyerekhetek, vezetőképzők, konferenciák, mozgássérülteknek szervezett hetek, képzések, gyülekezeti kirándulások és nem utolsó sorban a Székelyföldi Hálaadó Nap. Összesen több, mint 12.000 ebédet szolgáltunk fel, Isten kegyelméből. Szeretnénk továbbra is olyan hely maradni, ahol mindannyian tanuljuk, hogy „Nem csak kenyérrel él az ember”. Kiss Ottó lelkipásztor testvér hálanapi nyomatékos szolgálata több, mint 600 résztvevő előtt most is a fülembe cseng:  „Jézus az élet kenyere. Őt törjük meg, belőle táplálkozunk. Te miből élsz, miből eszel naponta?” S nem hallgathatom el a Máté Zoltán testvérnek, a Székelyföldi Missziókerület elnökének a jeligéjét a hálanapon: „És megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket. Most már az én szemeim nyitva lesznek, és füleim figyelmesek lesznek e helyen a könyörgésre” (2 Krón 7:14-15).

Köszönöm mindazoknak, akik bármilyen módon támogatták a Hargita Táborban történő missziós munkát. Kívánom, hogy Isten által taníthatóak legyünk azon a helyen ahol éppen vagyunk, s az év végi ünnepvárásban legyen szent találkozásunk a betlehemi királlyal!

Joó Erika, menedzser, Hargita Keresztyén Tábor