Lelki ébredés Nepálban

Nepálban egyre több ember fordul Krisztushoz, mióta 2008-ban az egyébként hindu többségi vallású nép szekulárissá vált. A The Christian Post jelentése szerint, amely hivatkozik az Asia Review Nikkei tudósítására, mára a keresztyének száma meghaladta az egymilliót, és több mint 8000 gyülekezet létesült. A keresztyén hit különösképpen a kisebbségi hegyi, törzsi csoportok, a kirats-ok és a dalit-ok körében népszerű. Az új hívők 60%-a dalit azonosságú, e a kaszt alkotja az ország 30 milliós lakosságának többségét.

A 70 éves asszony, Dil Maya, aki szintén a dalit törzs tagja, például férje csodálatos gyógyulása nyomán jutott hitre, miután a gyülekezetben imádkozott. „Férjem nagyon beteg volt, az orvosok nem segíthettek rajta. Ekkor valaki ajánlotta, hogy menjek el a gyülekezetbe, és imádkozzak érte. Így kerültem ide először.” „Férjem meggyógyult, de én is úgy éreztem, hogy meggyógyultam, mert életemben először éreztem azt, hogy egy közösség befogad. Addig mindenki elutasított. Itt befogadottnak érzem magam.”

De nemcsak az alacsony kasztokból származó emberek térnek meg. M. J. Shah királyi családból jön, és egy bűnben eltöltött élet után jutott hitre. „Előtte verekedtem, ittam, drogoztam. Nagyon gonosz voltam,” vallotta Shah, aki 2005-ben találta meg Krisztust. Egy másik dolog, amit értékel a keresztyénségben, az a valahova tartozás érzése. „Különösen szeretem, hogy a keresztyének egyetlen nagy családhoz tartoznak,” mondta.

Forrás: stiricrestine.ro