Mit tehetünk településünkért?

„Igyekezzetek a városnak jólétén… és könyörögjetek érette az Úrnak” (Jer 29,7)

Nemrég még a politikai pártok képviselői járták az utcákat, emberekkel beszélgettek, ígéreteket tettek. Most már túl vagyunk a választásokon, és ki ilyen, ki amolyan eredményt ért el. Jön a gyakorlat, a munka, az ígéretek beváltása. Egyik-másik helységben hallgattam a jelöltek beszédét és ezenközben arra gondoltam, hogy mi, mint hívő emberek, mit teszünk lakóhelyünk, településünk megmentéséért? Ha arra lehetőségem lenne, mit vinnék véghez?

A tudás emberségre vezethet el

Talán először iskolát építenék, vagy felújítanám azt. A gyerekek, a következő nemzedék legyen felkészült, tanult. A tanárok adják át a tudásukat, és a diákok használják azt egész életükben. Nálunk és más országban is lehet látni, hogy az iskola nem oldja meg az emberek problémáját: sokat tudnak, de nem élnek szépen. Vajon miért?

Az emberek alapvető problémája nem értelmi szintű, amit el lehet rendezni a tanulással.

A Biblia szerint „az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít” (1Kor 8:1). Azért tesz büszkévé az ismeret, mert az ember önző, bűnös természetű.

Erre a legnagyobb kérdésre kellene feleletet találni, de a tanügy önmagában képtelen. Persze, a gyakorlati élethez rengeteg ismeret szükséges, de az örök élethez mégis ennél több kell. Ugyanis a tudás emberségre elvezethet, de az üdvösségre nem.

Díszes épület, szépen felöltözött emberek, jól előadott művek
Meg lehetne próbálni, hogy kultúrházat építsünk, amelyek aztán kiállításoknak, koncerteknek adnának otthont, meg különféle előadásoknak. Mennyire jó hatással lenne mindez: a díszes épület, a szépen felöltözött emberek, a jól előadott művek. Művelt emberekkel lehetne találkozni, költőkkel, írókkal eszmecserét folytatni, megvitatni az élet dolgait. Jó lenne? Ez segítene? Talán. Szép lenne, de attól tartok, hogy az ember igazi gondjáról nem lenne szó, nem adnánk orvoslást.

Játék és vigadozás
Talán játszóteret kellene építeni? Olyan jó lenne a gyerekeket szép és biztonságos helyre kivinni, hadd játszanak. A felnőttek is megnyugodnának, elbeszélgetnének egymással, eltelne az idő. De… nincs mindenkinek gyereke! És máskülönben nem csak gyerekekről beszélünk, hanem felnőttekről. Igaz, hogy szeret a felnőtt is játszani a számítógépen, meg tréfálkozni egymással. Ezért nyereséges a szórakoztató ipar, mert az ember vigadni akar – de nem az Úrban, örülni és boldognak lenni, a komoly önvizsgálat és bűnbeismerés mellőzésével.

Nézelődés és elmerengés
Úgy gondolom, hogy múzeumot is lehetne építeni. Azok már kívülről is olyan impozáns épületek! Benn pedig a méltóságteljes komolyság a jellemző, szépség, sok kincs. Eligazítást is kap az ember az idegenvezető személyében. Jó időtöltés, ugye? Hát igen, jó a csend, meg a rend, csak az a baj, hogy ott élet már nincs. Láthatjuk ugyan a letűnt civilizációkat, csontvázakat és kitömött állatokat, de egy kicsit félelmetes, hogy mindezek a halált, az elmúlást mutatják. És az alapvető problémáinkról igazából nincs szó. A nézelődés, elmerengés a cél. Álmodozással pedig nem lehet megoldani a problémákat.

Gyógyulás
Tehetünk hát egyáltalán valamit a városunkért? Igen: építsünk kórházat! Komoly kivizsgálásban lehet ott részünk. Majd a helyes diagnózis után a megfelelő gyógymódot is megkaphatjuk. Van-e nagyobb öröm annál, mint amikor a jó úton haladunk a gyógyulás felé? Hiszen „a betegség” a mi legnagyobb bajunk. Ezért halljuk sokszor, amint az emberek ilyenképpen emlegetik: „Csak egészség legyen!”, de sajnos, hogy a lelkükre már nem gondolnak.

Én viszont a lelki egészséget látom a legfontosabbnak. És ez a „kórház” ott van te településeden, te is jársz oda rendszeresen. Igen, a gyülekezetedre gondolok. Ez az a kórház, ahol a betegek felismerhetik a bűn betegségüket és meggyógyulhatnak. Megkérdezhetem, hogy te mit teszel ezért? Mi a te feladatod ebben a „kórházban”?  Igénk bátorít arra, hogy igyekezzünk és imádkozzunk, dolgozzunk. Ezt teszed?

Egészség és élet
Összefoglalva tehát: a gyülekezetnek nem kell csupán iskolának lennie, ahol elméletet tanítanak a hallgatóknak, hanem legyen ott lelkigondozói beszélgetés is, pásztori látogatás és végül gyakorlat, élet. A közösségünk nem csupán művelődési ház, ahol a kulturális programok a legjellemzőbbek, hanem a lélekmentés és a betegek gyógyulása. Sem nem játszótér, ahol egyesek jól érezhetik magukat. És nem is múzeum, ahol a kegyességünket konzervált formában megmutatjuk. A gyülekezet egy olyan kórház, ahová a beteg eljöhet és meggyógyulhat. Van műtét, munka, sok gond, de vannak mentési akciók és egészség – élet. Ezt támogassuk.

Szűcs Sándor lp., Szatmárnémeti