Négyes gyermekbemutatás Krasznán

2018 húsvétvasárnapjánn a krasznai gyülekezetet nem csak a feltámadás öröme és áldott reménysége járta át, hanem az élet egy másfajta győzelme, és remény feletti boldogság is. A délutáni istentisztelet folyamán ugyanis négy kisgyermek került bemutatásra: Dimény István és Brigitta kislánya, Hanna, Pap Dávid és Erzsébet kisfia, Joel, Petkes Gergő és Tímea kisfia, Noel, és Fodor Levente és Rebeka kisfia, Olivér.
Borzási István, gyülekezetünk lelkipásztora az 1Móz 33:5-14–ben található igerészt olvasta, kiemelve, hogy amikor gyermekekkel vagyunk körülvéve, akkor csak a gyermekek lépése szerint haladhatunk, és nincs lehetőségünk átugrani az időszakokat, hanem minden lépést be kell járnunk, melyeket az Úr elénk ad. Így van áldás az élet minden szakaszában. Az alkalmi percekben a lelkipásztor testvér mind a négy gyermeket bemutatta úgy a látható, mint a láthatatlan gyülekezet előtt, elmondva az Ároni áldást, behelyettesítve a gyermekek neveit, melyekre ez egész gyülekezet hangos „Ámen”-t mondott. Bensőséges és áldott pillanatok voltak. Majd a családtagok, rokonok, énekcsoportok köszöntései, jókívánságai következtek.

Hálásak vagyunk az Úrnak ezekért a gyermekekért és szüleikért, akik Isten elé hozták kicsinyeiket, és imádkoztak az áldásért, a bölcseségért, az erőért, a kitartásért, az élő hitért, hogy úgy nevelhessék fel gyermeiket, hogy azok megismerjék az élő Istent és elfogadják Jézust Megváltójuknak. Tudjuk, hogy Isten ezeken  a gyermekekken és fiatal családokon keresztül is biztosítja gyülekezetünk fennmaradását és épülését mind testiekben, mind lelkiekben. Mert „ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak annak építői” (127. Zsoltár). Mindenért az Úré a dicsőség!

Hajas Annamária

(A fotókat készítette: Szeghalmi Andrea)