„Nevetve néz a holnap elé”

– Péld 31:25 

Hogy válhat ez az ige valósággá a nők életében? Erre kerestük a választ egy rendhagyó alkalom 2017. április 4-én Magyarremetén, ahol nagyon szép számban gyűltek össze a nők, kapcsolatot építeni egymással és az Úrral, tanulva az időbeosztásról. A közös dicsőítés után Máté Csilla buzdított minket imára; kértük Istent, hogy legyen személyes üzenete mindenkihez. Meghallgatott imádság volt, hiszem, hogy senki nem ment el úgy, hogy legalább egy mondat ne maradt volna meg a szívében. Budai Evódia segített bennünket abban, hogy még gyakorlatiasabban meglássuk azokat a lépéseket, amelyek által javíthatunk az időbeosztásunkon. Az előadás első részében az élet hét nagy területét vizsgáltuk meg, amelyek igénybe veszik az időnket: hit, test, család, kapcsolatok, anyagiak, munka, kikapcsolódás. Majd arról beszélgettünk, mennyire fontos felállítani a sorrendet a fontos és a sürgős teendők között, hiszen a legtöbb esetben ez felcserélődik, ezért érezzük azt, hogy semmire nincs igazán időnk. Ugyanakkor gyakorlati tanácsként azt is láthattuk, hogy a tudatos tervezés, listavezetés a teendőkről sokat segíthet abban, hogy helyesen lássuk a fontossági sorrendet, és elérjük az adott nap célkitűzéseit. Ebben a folyamatban viszont rendszerint akadályokkal szembesülünk, amelyeknek nagy része viszont csak képzelt, nem is valódi korlát. Például: Negatív gondolkodás (,,Úgyse sikerül!”), passzivitás, az ismeretlentől, a kudarctól való félelem, anyagi korlátozások. Ezek leküzdésére öt lépést je-gyezhettünk fel: „Ismerd fel az akadályt! Légy őszinte, ne keress kifogásokat! Imádkozz! Keress jó példát! Hagyd Istenre a lehetetlen részét, és tedd meg, ami rajtad áll!” Aztán arra is biztatást kaptunk, hogy ne engedjük az úgynevezett időhajcsároknak (,,Addig nem pihenhetek, amíg mindent el nem végzek.” stb.), hogy elvegyék lelkesedésünket, tudjunk nemet mondani, ha kell. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult, valamennyien pedig egy-egy igazsággal és új elhatározásokkal tértünk haza.

Szabó Edit, Nagyvárad