Özv. Vass Gergelyné is hazaköltözött

Özv. Vass Gergelyné Irénke Marosvásárhelyen, 2015. december 15-én kapta a hazahívó szót. 1931. március 15-én született Bánffyhunyadon Vincze György és Ilona első gyermekeként. 1950-ben ment férjhez Vass Gergely lelkipásztorhoz. Isten kegyelméből három gyermeket nevelhettek fel, akik Urunkat szolgálják. A házasságuk első 9 évét Zetelakán töltötték, ahol férje orvosként szolgált.1959-től Marosvásárhelyen  laktak. Dr. Vass Gergely testvér a helyi gyülekezetet és a nagy körzetet pásztorolta. Irénke néni a tevékeny lelkipásztor és orvos mellett sok háttérszolgálatot végzett örömmel és panaszkodás nélkül. Hihetetlen nagy munkaereje volt, évekig látta el a konyhai feladatokat a marosvásárhelyi gyülekezet építkezése alatt. A jócselekedetekben mindig elöl járt, amíg csak tehette látogatta a betegeket, segítette a szegényeket, fogadta a vendégeket. Otthonukban sokan  kaptak szállást, akik Marosvásárhelyre mentek orvosi kezelésre. Hisszük, hogy az Úrtól megkapja jutalmát a hűséges szolgálatáért. Irénke néni 22 évig élt özvegységben. Utolsó éveiben gyengélkedett, de soha nem panaszkodott. 84 évet kapott az Úrtól. Emléke legyen áldott!

A temetési istentisztelet Marosvásárhelyen volt december 18-án. Sokan eljöttek, mivel ismerték és szerették őket a városban. A temetési istentiszteleten részt vettek és szolgáltak: Bertalan Péter nyugdíjas lelkipásztor, Bálint Pál ügyintéző lp,  Kelemen Sándor  marosvásárhelyi baptista lp, Barabás Ferenc nyugdíjas és ifj.Csontos József , marosvásárhelyi pünkösdi lelkipásztorok, Berghianu  Iacob,  és Oniţiu Ioan,  marosvásárhelyi  pünkösdi lp, Strenţan Nicolae az 1 számú Román Baptista gyül.lp,  Pop Adrian ‘’Új Szövetség’’és Vass András ‘’Új Kezdet’’ gyülekezet lp. Marosvásárhelyről. Áldott emlékét örökké a szívükben hordozzák gyermekei, unokái, dédunokái  és szerettei  a közelben és a távolban. [Bálint Ibolya]