Vallásokról és értékekről

Mivel bizonyos körökben egyre többet emlegetik manapság a nagy világvallások előnyeit, hasznos lehet, ha ezek értékét latolgatva megvizsgáljuk pozitívumaikat és hátrányaikat. 

Először is, feltehetjük a kérdést, hogy igazak-e valójában ezek a vallások? Az, hogy egy világvallás állítása igaz-e, vagy sem, nagyban függ az igazság fogalmának értelmezésétől. Különböző vallások ugyanis más-más módon közelítik meg az igazság kérdését. Az ún. „nyugati”, pontosabban közel-keleti vallások – judaizmus, keresztyénség és iszlám – úgy gondolják, hogy az nevezhető igazságnak, ami megfelel az objektív valóságnak. Továbbá hangsúlyozzák, hogy két egymásnak ellentmondó állítás nem lehet egyszerre igaz. Ennek az igazságfogalomnak a fényében szerintünk az iszlám igazat mond akkor, amikor az imádság fontosságát hangsúlyozza, de gyökeresen téved, amikor tagadja, hogy Istennek Fia lehet. A „távol-keleti” vallások – hinduizmus, buddhizmus, taoizmus – igazságfogalmával azonban már más a helyzet. Egy panteista számára ugyanis az igazság kérdése egy dolog, nem kettő (azaz nem igaz vagy hamis). Számára az igazság és a hazugság közötti különbség nem abban áll, hogy a szubjektív elgondolás megfelel-e az objektív valóságnak vagy sem. Mert a panteistának nem a megfelelés elve számít, hanem a mérték elve, azaz, hogy az illető gondolat vagy állítás milyen fokozatban igaz. Mert bármi lehet részben igaz, és részben hamis. Egy hindu számára így minden hihető, még a keresztyénség is. Sőt, még az önmaguknak ellentmondó állítások is igazak lehetnek. Ezért dicsekszenek a távol-keleti vallások hívei azzal, hogy ők befogadóak, míg a közel-keletiek véleményük szerint kirekesztőek. 

De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy megállják-e történelmileg helyüket a különböző világvallások állításai és tagadásai, akkor azt kell mondanunk, hogy végső soron csak a bibliai keresztyénség állítása teljesen igaz, míg a többi vallásoké bukik, még ha vannak is bennük igazságelemek.

A második kérdés az, hogy ezek a vallások jók-e erkölcsileg? Ami a világvallások etikáját illeti, azt mondhatjuk, hogy sok jót tartalmaznak. Konfucius vagy Buddha tanítása például számos területen hasonlít Jézus Krisztusnak a hegyi beszédben elmondott erkölcsi normáihoz. Az etikusok gyakran beszélnek az erkölcsi normák vallásokon átívelő hármas szintjéről. Megvizsgálhatjuk például azt a kérdést, hogy miért ne bántsunk mást, és alkalmazhatjuk ezt az etikai kódok különböző szintjére. (a) A pragmatikus túlélés elve szerint azért nem jó megütni mást, mert visszaüthetnek, és akkorát is kaphatunk, hogy belehalunk. (b) Az objektív igazságosság elve szerint azért nem jó bántani mást, mert az nem jogos. (c) Az önzetlen áldozatvállalás elve a harmadik szint, amely szerint azért kell óvakodnunk, hogy ártsunk másnak, mert nekünk olyanoknak kell lennünk, mint Isten: ártatlannak és önzetlennek. Nos, ami az első két etikai szintet illeti, azok szinte mindegyik vallásban megtalálhatók, a harmadik szint azonban már nagyon ritka. Még ha tanítják is az elvet önmagában, csak a keresztyénség az, ahol az Isten testet öltve, konkrét történelmi esemény kapcsán – Jézus kereszthalálában – mutatta be, hogy ő önzetlen és önfeláldozó. Különbségek is vannak az etikák között. Ha egy züllött ember például egy gödörbe esve fuldokolna, egy hindu nem biztos, hogy rögvest segítségére sietne. Nemtörődömségének több oka is lehet: (a) egy hindu számára a test amúgy sem olyan fontos, (b) megtörténhet, hogy annak az embernek épp ez a sorsa, ezt rendelte neki a végzet, és (c) amúgy is lesz reinkarnáció, amikor a megholt újraszületik, mindaddig, amíg egyszer csak kijut ebből a hiábavaló körforgásból. Egy igazi keresztyén azonban rögtön segítene a szegény fuldoklón, mert számára a fizikai test valóságos és fontos, mert mi nem a vak sorsban és a személytelen végzetben hiszünk, hanem a felelősségteljes életvitelben (bár Isten mindenhatóságában is), és mert mi csak egyszer élünk, következésképp ez az élet felbecsülhetetlenül értékes. Hasonló a helyzet az iszlámmal is, ahol az ártatlanokat pusztító terroristák gyakorlata egyértelmű, és velejáró tartozéka a muszlim hitnek, míg a keresztyénségben a pusztítás erkölcsileg elfogadhatatlan, mert az élet igenlése a tét. 

Harmadszor megvizsgálhatjuk, hogy hasznosak-e a vallások? Erre a kérdésre először is azt válaszoljuk, hogy mindenképpen tanulhatunk valamit tőlük. Mivel Isten nem hagyta magát bizonyság nélkül (ApCsel 17:22-28 és Róm 1:19-20), és mivel minden igazság Istentől van, ezért minden vallásban van valami, amit magunkévá tehetünk. Buddha tanítása a csendről és meditációról, Mohamed tanítása az alárendeltségről (az „iszlám” szó jelentése) és az engedelmességről tanulságul szolgálhat. Amikor azonban azt a kérdést tesszük föl, hogy hasznosak-e ezek nekünk, azaz építsük-e be mi is életünkbe ezeket a praktikákat, akkor nagyon óvatosnak kell lennünk. Kövessük-e például ma a zsidó ünnepek megtartását, és a judaizmus előírásait az étkezés és körülmetélés tekintetében, amikor azok már beteljesülést nyertek Jézus Krisztusban? Kövessük-e Buddha meditációját olyan mantrákat gyakorolva, amelyek általában egy démon neve alatt futnak? Vigyázzunk, nehogy a meditáció által a lelkünk Isten helyett a semmi előtt nyíljon meg, hiszen a Zen-buddhizmus számára a kettő között nincs is különbség! Hallgassunk-e Konfuciusra az üdvösség útját szolgáló szociális etikát illetően, miközben a keresztyénségben a társadalmi etika inkább gyümölcse az üdvös hitnek, mintsem eszköze annak?

Negyedszer pedig azt kell feltétlenül megvizsgálnunk, hogy üdvözítenek-e a többi vallások?! Bár a fentiek esetében valamelyest engedékenyek lehetünk a többi vallást illetően, ennél a pontnál határozottan ki kell jelentenünk, hogy keresztyén hitünk szerint egyedül Jézus Krisztus által van üdvösség, és rajta kívül nincs más út az Atyához. Ha a világon élő emberek közül bárki bármikor üdvözül, akkor az egyedül Jézus Krisztus által történik, a megtestesült Istenember által, aki a bűnösök helyett önmagát áldozta fel a kereszten. Ő az egyetlen igaz út az életre, a többi hamis és téves. De mivel mégis vagy egy út, ezért kérünk minden embert, hogy lépjen rá és éljen általa!
 

Borzási Pál