Vasárnapi iskolai tanítók felkészítése Krasznán

Az Úr kegyelméből 2019 januárjának három hétvégéjén megrendezésre került a GyEK-tanfolyam Krasznán. Összesen 53-an jelentkeztek: 41-en az első, 12-en pedig a második fokozatra. A foglalkozások során a gyerekmisszióról tanulhattunk különböző lelki és gyakorlati dolgokat. A tanítók – Kovács Barna és Judith Szatmárnémetiből, Nyilas Erika Kolozsvárról, Szűcs Attila Nagyváradról és Virág Tibor Nagyszebenből – felhívták a figyelmünket, mennyire fontos az evangélium továbbadása a gyerekek felé. Az Úr csodásan tud működni a legkisebbek között is. 

Összegyűjtöttük néhány diák véleményét arról, hogy miért jelentkezett a tanfolyamra, illetve mit jelentett ez számára.

Azért jöttem erre a kurzusra, mert szükségét láttam, hogy fejlődjek a tanításban. Szeretnék, akarok többet tudni, hogy helyesen adjam le a leckét a gyerekeknek. Tudom, hogy az Úr itt akar látni. (Matei Emese, Szilágybagos)

Szeretném a gyakorlatban hatékonyabban tanítani és nevelni a fiaimat. Nagyon jó ez a kurzus, mert sok gyakorlati dolgot hallunk és látunk. (Farnas Rozália, Szilágynagyfalu)

Gyerekek között szolgálok hétköznap-vasárnap. Felelősségteljes szolgálat ez, ezért éreztem szükségét ennek a tanfolyamnak. (Szilágyi Erzsébet, Szilágyballa)

A gyermekek képezik a jövő gyülekezetét, ezen kívül a világban sokan nem hallanak az új élet lehetőségeiről. Célom, hogy minden gyerek, akikkel kapcsolatba kerülök, halljon az Úr Jézusról. Itt megtanultam helyesen tanítani őket. (Benedek Szilvia, Szilágynagyfalu)

Azért döntöttem úgy, hogy elvégzem ezt a tanfolyamot, mert édesanyaként szeretném majd helyesen tanítani a gyerekeimet a bibliai igazságokra. (Dombi Melinda, Szilágynagyfalu)

Úgy értettem meg, hogy Isten elhívott a gyermekekkel való foglalkozásra, ezért jól és hasznosan szeretném a bibliai igazságokat tanítani. (Tolnai Melinda, Mocsolya)

Mikor megbíztak a vasárnapi iskolában a tanítással, nem tudtam még, hogy mit hozhat ki ebből az Úr, de szeretnék mindent az Ő dicsőségére tenni, hogy a gyerekek is megismerjék, milyen Istennel járni! (Petkes Enikő, Kraszna) 

Áldott alkalom volt. Azt szeretném, ha nem csak olyan tanító lennék, aki érdekessé teszi a vasárnapi iskolai órákat, hanem aki tényleg jó útra tudja irányítani a gyerekek életét. (Máté Noémi, Szilágysomlyó)

Már 11 évesen megismerhettem Jézust, és elfogadhattam Őt személyes Megváltómnak, ezért nagyon fontosnak tartom a gyermektanítók munkáját. Ez kiváltság, de nagyon nagy felelősség is. (Veres Johanna Katryn, Kraszna)

Mikor megtanultam gitározni, megkért az egyik tanító, hogy kísérjek el pár éneket a vasárnapi iskolában. Akkor ez rendkívüli dolog volt számomra, és akkor gondoltam először arra, hogy esetleg tanító is lehetnék. Azóta izgatottan vártam a kurzust. Már akkor tudtam, hogy ezt kell tennem: szeretnék tiniket tanítani és lelkigondozni. (Kocsis Dóra-Imola, Kraszna)

Legjobban az az idézet tetszett, hogy a ma gyermekei a holnap gyülekezete. (Nagy Anna, Zilah)

Megtérésem után Isten szívemre helyezte a gyermekszolgálatot. Már több mint 12 éve tanítok vasárnapi iskolában, táborokban és gyerekklubokon. A gyermekek hatékony tanításának 2. fokozatára azért iratkoztam fel, mert vágyat éreztem arra, hogy ismereteimet felfrissítsem és új lendületet kapjak ahhoz a munkához, amire az Úr elhívott. (Kulcsár Katalin, Zilah)

„A hűség nem egy érzés, nem kérdés, hanem válasz arra, hogy milyen ember vagy valójában.” (Újvárosi Edit, Kémer)

A „Fundația God True Love” nevű szervezettel dolgozom, ahol a cigány gyerekekkel foglalkozunk, és biztos hasznát tudom venni az itt tanultaknak. (Fórizs Lidia-Emilia, Szilágynagyfalu)

15 évesen hallottam az Úr Jézusról egy vasárnapi iskolába, és azóta a vágyam, hogy sok gyerek megismerje gyerekkorban Istent. Látom a sok szükséget a gyerekek érzelmi sérüléseikben. Szeretném engedni, hogy Isten felhasználjon a gyerekek között. (Dimény Mária, Kraszna)

Mindig vonzott a vasárnapi iskola, és már kiskoromban elhatároztam, hogy én is ezt szeretném csinálni, ezért jöttem el erre a kurzusra. Tudom, hogy a gyülekezetben fel tudom majd használni az itt szerzett tudást. (Kelemen Kata, Zilah)

Az Úr már egy ideje a szívemre helyezte azt a vágyat, hogy a gyerekek között szolgáljak. Mivel tapasztalatom ezen a téren nem volt, nem mertem a gyülekezetben felajánlani a segítségemet, de az Úr gondoskodott, hogy felkészítsen erre a feladatra. (Csiszár Szilárd, Zilah)

Gyermekként csodáltam, hogy a vasárnapi iskola tanítóim milyen lelkesen és kreatívan mutatták be a bibliai történeteket. Akkor elhatároztam, hogy én is szeretnék ilyen tanító lenni... most ezt az álmomat váltom valóra. (Kulcsár Emese, Szilágyperecsen)

Hiszem, hogy az Úr nem azt nézi, hogy hány gyerek előtt szolgálok, hanem azt, hogy hűséges és kitartó legyek ebben a szolgálatban. (Fazakas Vivienn, Zilah)

„Ha megszűnsz tanulni, megszűnsz tanítani.” Ez a törvény mélyen a szívembe íródott a tanfolyam során. Szeretnék én is sokat tanulni és tapasztalatot szerezni. (Szeredai Bettina, Egrespatak)

Édesanyám vasárnapi-iskolai csoportjában hiány volt tanítóból. Mivel éppen a bibliaiskolában tanultam, megkért, hogy segítsek be neki. Így kerültem a gyerekek közé. A képzést azért kezdtem el, hogy jobban, odaszántabban tudjak tanítani. (Bereczki Kriszta, Szilágynagyfalu)

Gyermekkoromban szólított meg Isten, és tértem meg. Amilyen fontos volt nekem hallanom az evangéliumot gyermekként, annyira nagy felelősségnek tartom, hogy én is megtegyem a gyerekek közötti szolgálatban azt, amit Isten rám bíz. (Oláh Boglárka, Kémer)

Életemben sokat jelentett az Örömhír Klub, hisz ez által kezdtem el járni a gyülekezetbe. Erre a kurzusra csak becsöppentem, de hálás vagyok Istennek érte. (Horvát Viktória, Szilágybagos)

Nekem mindig is nagy vágyam volta az, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, és ez a tanfolyam számomra ajtót nyitott ezen az úton. Szeretnék Istennek hasznos eszköz lenni a kezében ezen a területen is. (Józsa Krisztina, Szilágyperecsen)

A gyermekekkel való foglalkozás mindig része volt az érdeklődésemnek. Kiváltságnak tartom, hogy a tanfolyam által Isten betekintést adott a gyermekekkel való foglakozás mélyrétegeibe. Mert „a mai gyerek a holnap gyülekezete”. (Kulcsár Szintia, Szilágyperecsen)

Én már az ősszel elkezdtem a tanítást a vasárnapi iskolában, de sok kérdésem volt. Ez a tanfolyam nagyon hasznos volt arra, hogy választ kapjak a kérdéseimre. (Domokos Anett, Kraszna)

Hálát adok az Istennek, hogy még nincs végem és engedi végezni ezt a csodálatos, de egyben nagyon nehéz szolgálatot. Bárcsak átéreznénk ennek a munkának a fontosságát és gyülekezeti szinten is többször hordoznánk imában egymást. (Nagy Anikó, Kraszna)

Legtöbben gyermek, illetve serdülő korban hozzák az első döntésüket, hogy követni szeretnék az Urat. Nagyon fontos, hogy az első hónapokban, években milyen segítséget kapnak a lelki növekedés területén. Ha sikerül imádkozó, az Urat szerető és érte szolgálatot vállaló ifjúságot nevelni, akkor van és lesz jövője gyülekezeteinknek. Ebben kulcsszerepet kaptak az Úrtól és a gyülekezettől a tanítók. Őket felkészíteni lelki és „szakmai” szempontból az egyik legfontosabb és legértékesebb befektetése a gyülekezetnek. Ezért vállaltuk a Gyermekek Evangéliumi Tanítása 1 és 2 fokozatú tanfolyamok párhuzamos oktatását Krasznán. Reméljük, nem volt hiábavaló a több mint ötven önkéntes tanító áldozatos munkája. (Kovács Barna, oktató)

Hálásak vagyunk az Úrnak az elmúlt hétvégék áldásaiért. Az a vágyunk, hogy a Tőle kapott tálentumokat kamatoztassuk az Ő dicsőségére. Hisszük, hogy az Úr velünk lesz és megáldja mindazokat, akik már beálltak az Ő szolgálatába, és azokat is akik még most készülnek erre. Az Úré a dicsőség mindenért! 

Összeállította: Dimény Dorottya