RMBGySz*

Mi van akkor, ha a legrosszabb történik?

Azon kapom magam, hogy egyre jobban félek. Nem egy szívet-megállító, mindent-bekerítő félelem, hanem egy folyamatos gyötrődés, ami akkor történik, amikor körülnézek az elbátortalanító jelenre, és azt feltételezem, hogy a dolgok sohasem fognak megváltozni. Amikor a jövőre gondolok, és azon gondolkodom, „mi van, ha a legrosszabb történik?”

Mi van ha?

Egy életet töltöttem el a „mi van, ha” féle aggódásokkal. Ezek a kérdések valahogy nyugtalanítanak, tönkreteszik a békémet és bizonytalanul hagynak.

A Bibliában említett embereknek is aggódást keltettek a „mi van, ha” féle kérdések. Mikor Isten azt mondta Mózesnek vezesse a népet, akkor ő visszakérdezett „mi van, ha nem hisznek nekem?” Ábrahám szolgája kérdezte Izsák jövendőbeli feleségéről: „mi van, ha a nő nem akar majd velem jönni?” József testvérei megkérdezték „mi van, ha József neheztel ránk?”Mindannyian azon aggódtak mi fog történni, ha a körülmények másképp alakítják a helyzetüket. Ahogyan mi is tesszük.

Mindannyian szembenézünk egy sor „mi van, ha” kérdéssel. Van amelyik kisebb probléma, de van, ami életbevágó.

A kényelmetlen igazság az, hogy ezek közül bármi megtörténhet velünk. Egyikünknek sem lesz tragédia- és fájdalommentes élete. Nincs rá garancia, hogy könnyű életünk lesz. Egyikünknek sem. Soha.

Néhány hónapja volt ez a kijózanító gondolatom. Néhány nap alatt számos vágyamat és kérésemet helyeztem Isten elé. Azt akartam, hogy teljesüljenek. De a kimondatlan kérdés ott kísértett: Mi van, ha a legbelső vágyaim sosem válnak valóra a legrosszabb rémálmaim pedig igen?

 

Elég Isten?

Ahogy a szemeimet meresztettem a Bibliám fölött, megemlékeztem a kérdésről, amivel tusakodtam évtizedeken keresztül. „Elég Isten? Ha amiktől a legjobban félek megtörténnek, Ő elég lesz?” Régen akárhányszor feljöttek bennem ezek a kérdések mindig elhesegettem őket. De ez alkalommal tudtam, hogy szembe kell néznem velük.

Gondolkoztam: Ha az egészségem megromlik és egy intézetbe kerülök, elég lesz nekem Isten? Ha a gyermekeim lázadni kezdenek és sosem kerülnek Istenhez közel, elég lesz nekem Isten? Ha sosem házasodok újra és nem érzem többé egy férfi szerelmét, elég lesz nekem Isten? Ha a szolgálatom nem virágzik és sosem látom többet gyümölcsét, elég lesz nekem Isten? Ha a szenvedésem folytatódik, és nem látom Isten célját vele, elég lesz nekem Isten? Bárcsak automatikusan azt mondhattam volna „Igen, persze, hogy elég lesz nekem Isten” De küszködtem. Nem akartam feladni az álmaimat, lemondani azokról a dolgokról, amik drágák nekem, abbahagyni azt, amire úgy érzem jogosult vagyok.

Figyeltem az egyoldalú, íratlan szerződésemre, amit Istennel kötöttem, amikor megígértem, hogy megteszem az én részemet, ha ő is beteljesíti vágyaimat. Vonakodva ismertem be magamnak, hogy hűségem egy része a visszafizetés elvárásában volt gyökerezve. Nem tartozik nekem Isten valamivel?

Vonakodva kitártam kezeimet, tele álmaimmal, és átadtam Neki. Nem azért akartam Istent szeretni, mert Ő adhat nekem valamit, vagy tehet értem valamit. Hanem az Ő lényéért akartam szeretni Őt. Imádni Őt, mert méltó rá.

Isten jelenléte elárasztott, ahogy lemondtam az elvárásaimról. Emlékeztetett róla, hogy van valamim, ami sokkal jobb, mint a bizonyosság, hogy a „mi van, ha” félelmeim nem válnak valóra. Az, hogy bizonyosságom van arról, hogy akkor is ha megtörténnek, Ő velem lesz. Ő fog hordozni. Ő fog vigasztalni. Gyengéden gondoskodik rólam. Isten nem ígér nekünk zökkenőmentes életet. De ígéri azt, hogy szomorúságunkban velünk lesz.

 

Akkor is ha

A Bibliában Sidráknak, Misáknak és Abednégónak sem volt garantálva a szabadulás. Pont mielőtt Nabukodonozor a tűzbe vetette őket ezek talán a valaha legbátrabban kimondott szavakat mondták. „...Ő ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király. De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszetljük...” (Dániel 3:17-18)

Akkor is ha.

Akkor is ha a legrosszabb történik, Isten kegyelme elég. Ez a három fiatalember a tűzzel nézett szembe, félelem nélkül, mert tudták, hogy bármi is lesz a kimenetel az végső soron az ő javukat és Isten dicsőségét szolgálja. Nem kérdezték meg, hogy „mi van ha” ha legrosszabb történik. Elégedettek voltak azzal a tudattal, hogy „akkor is ha” a legrosszabb történik, Isten gondot visel róluk.

Akkor is ha.

Ez a három egyszerű szó megszünteti a félelmet az életből. Helyettesíteni a „mi van, ha”szavakat az „akkor is ha” szavakkal a legfelszabadítóbb csere. Elcseréljük irracionális félelmeinket a bizonytalan jövőről a változatlan Istenről szóló bizonyossággal. Láthatjuk azt, hogy történhet a legrosszabb... Isten gondot fog viselni. Ő akkor is jó lesz. Ő sosem fog elhagyni minket.

Habakuk ír gyönyörűen erről a cseréről. Habár úgy könyörgött Istenhez, hogy mentse meg az embereit, a könyvét ezekkel a kivételes szavakkal végzi...

„Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadozok az én szabadító Istenemben.” (Habakuk 3:17-18)

Ámen.

 

Forrás: http://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/, a cikk eredeti angol nyelven megjelent a http://www.desiringgod.org/ odalon

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.