RMBGySz*

Jelentkezés a teológiára – 2017

 

A budapesti Baptista Teológiai Akadémia és az erdélyi Baptista Teológiai Fakultás együttműködésében újra felvételit hirdetünk a 2017/2018-as egyetemi évre a következő szakokon:

1) lelkipásztori szak -  alapképzés (BA- licenciátus diploma). A más igei szolgálatra készülők a hitoktatói képzési irányt választhatják, erre jelentkezhetnek az evangéliumi közösségek (baptista, pünkösdi, testvér-gyülekezet) férfi - és nő tagjai. 

A képzés a lelkipásztori szakon 8 félévet ölel magába (ez érvényes a hitoktatói képzési irányra is). 

2) Kántor szak - alapképzés (BA- licenciátus diploma). Erre jelentkezhetnek az evangéliumi közösségek (baptista, pünkösdi, testvér-gyülekezet) férfi- és nő tagjai. A képzés 6 félévet ölel magába.

3) Szintén a 2017/2018-as egyetemi évre hirdetünk felvételit mesterképzésre (MA), a baptista teológia tagozaton azon érdeklődők számára, akik nem teológiából, hanem más szakterületeken szereztek licenciátus diplomát (pl. bölcsészkar, közgazdaság, mérnöki, orvosi stb.) Várjuk olyan férfiak vagy nők jelentkezését, akik a görög és héber nyelv mellett dogmatikai, biblika- valamint gyakorlati teológiai képzés által hitben és ismeretben megerősödve szeretnék szolgálni Krisztust és a gyülekezeteket. A képzés 6 félévet ölel magába. 

4) A mesterképzésen belül lehet jelentkezni zenei specializációra is. Erre jelentkezhetnek az evangéliumi közösségek (baptista, pünkösdi, testvér-gyüle-kezet) férfi - és nő tagjai, akik rendelkeznek már licenciátus diplomával bármilyen szakterületen. 

A képzés minden szakon magyar nyelven történik.

A jelentkezéshez szükséges feltételekről és iratokról részletes információ található Szövetségünk honlapján, a Teológia menü alatt: http://www.rmbgysz.ro/teologia. További információk végett érdeklődni lehet Giorgiov Adrián dékán testvérnél (adriang777@gmail. com, mobil: 0735-500 700), és Kis-Juhász Vilmos oktatási alelnöknél (kjvilmos [at] gmail.com, mobil, 0723-615 266).

Jelentkezési határidő: augusztus 31.

 

A jelentkezéshez szükséges iratok, feltételek