2020. október 19., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az engedelmes szív bölcsességre lel

Igehely: Péld 8:1-36; Kulcsige: Péld 8:34 „Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva mindennap, ajtófélfáimat őrizve.”

A bölcsességet nem csak javasolja nekünk, Isten gyermekeinek az Ige, hanem parancsolja. A bölcsesség ugyanis élet-halál kérdése (35-36v.) Egy kulcsfontosságú dolgot figyeljünk meg a Példabeszédek könyvének 8. részéből a bölcsességet illetően, amit háromszorosan hangsúlyoz az író. A 32. versben arra int, hogy őrizzük meg (a bölcsesség) útjait, a 33. vers arra, hogy ne hanyagoljuk el azt, míg a 34. vers arra szólít, hogy hallgassunk a bölcsességre és ragaszkodjunk hozzá. Mindhárom versben ugyanaz a célja az írónak: hangsúlyozni, hogy a bölcsességért harcolni kell. Az nem olyan kincs, amit, ha egyszer megtaláltunk elzárhatunk egy biztos helyre és nincs további teendőnk, nem! A bölcsesség olyan kincs, amiért nap mint nap harcolnunk kell, amihez erőnek-erejével ragaszkodnunk kell. Nem azért, mert nehéz lenne megtalálni vagy nehéz bölcsnek maradni, nem. Bölcsnek lenni nem nehéz, a veszély az, hogy ostobának lenni még ennél is könnyebb. Az a kísértés, hogy a kisebb ellenállás irányába haladjunk mindig jelen lesz az életünkben. Azt kéri tőlünk az Ige, hogy ne hagyjuk magunkat a kisebb ellenállás irányába sodródni, hanem tudatosan harcoljunk azért, hogy minden döntésünket Istennek való engedelmességben hozzunk meg.

Mezei Tamás

DÉLUTÁN | 

A világmisszió előképe

Igehely: 2Kir 5:1-16 Kulcsige: 2Kir 5:15 „Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben!”

Három nagyon meglepő dolgot figyelhetünk meg ebben a szakaszban. Először is azt olvassuk, hogy az Úr megszabadít egy olyan népet, aki nem az Ő választott népe, egy olyan hadvezér által, aki nem ismeri Istent. Azután Isten egy elrabolt izraelita kislányt használ arra, hogy a hitetlen hadvezért megmentse – vagyis nemhogy megbüntetné azt, aki fogva tartja (rabszolgaként!) a kislányt, hanem éppen megmenti a rabszolgatartót a kislány által. Harmadszor pedig, a történet összes szereplője közül Izrael királya a legtanácstalanabb – Istennel nem is gondol, csak a saját királyságát félti.

Márpedig ebben a történetben az történik, aminek nap mint nap történnie kellene: Isten az ő népét használja arra, hogy elérje azokat, akik nem ismerik őt. Igen, Isten megment gonoszokat, olyanokat, akik legkevésbé sem érdemlik meg, még olyanokat is, akik az ő népével kegyetlenkednek.

Hála Istennek a kegyelmért, a megnem érdemelt üdvösségért, így számunkra is van remény. Bárcsak ilyen meglepő módon használna Isten mindannyiunkat, és akik velünk találkoznak felismernék, amit Naámán felismert miután Elizeussal találkozott: „Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön”.

Mezei Tamás

 Napi áhítat

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül. A vége mindegyiknek büntetés, akárcsak a hanyag közömbösségnek. A szőlőmunkások a legdurvábban viszonyulnak a szőlősgazdához, ami tükrözi a farizeusok és a főpapok gyilkos ellenállását. Meg is értették, hogy Jézus róluk beszél, mivel ők voltak akkor a lelki munkások az Úr szőlőjében.