2022. december 5., hétfő

DÉLELŐTT | 
Hét csillag a jobb kezében

Igehely: Jel 1:12-20; Kulcsige: Jel 1:16 „Jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog.”

János csodálatosan látta és ábrázolta számunkra Krisztus személyét, aki ott van a gyertyatartók között, vagyis a gyülekezetek között. Neki gondja van a gyülekezetre, foglalkozik vele, üzenete van számára, és ismeri, mert az övé. A kezében levő hét csillagról azt mondja János, hogy az a gyülekezet hét angyala. Az angyal szó jelentése: hírnök. A bibliai próféciákban, így a Jelenések könyvében is Isten hűséges hírnökeit jelöli. Olyan embereket, akik figyelnek Isten beszédére, és hűségesen tolmácsolják azt az adott korban. A Dániel 12:3-ban azt olvassuk: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égbolt fényessége, és akik sokakat eljuttattak az igazságra, minként a csillagok, örökkön örökké.” Gyülekezeteink igeszólói, lelkipásztorai ilyen csillagok, nemcsak a gyülekezetben, hanem a társadalmunkban is.

Hadd nézzünk fel ma gyülekezetünk vezetőire, akik nem tökéletesek ugyan, de Jézus kezében vannak, hogy használni tudja őket megváltó üzenetének átadásában. Értékesnek látod-e elöljáróid szolgálatát? Miért kell ma imádkoznod értük?

Szabó Szilárd

DÉLUTÁN | 

A Lélek kiáradása az utolsó időkben

Igehely: Jóel 3:1-5; Kulcsige: Jóel 3:1 „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.”

Péter ennek a próféciának a beteljesedését látta pünkösdkor, így hirdette hallgatóságának, hogy eljött az idő, amikor Isten elküldte a Lelkét. Mindenki számára adatott a Lélek. Nemcsak különleges személyeknek, hanem fiataloknak, időseknek, szolgáknak, uraknak, mindenki számára lehetőség volt Isten Lelkét megkapni. Ennek a beteljesedésnek jelei vannak. Egyeseknek csodálatos megtapasztalásokban van részük, másoknak az élete, a jelleme változik meg, mert a Lélek jelenléte mindig megnyilvánul az életünkben. Ha a Lélek kiárad, akkor sokan megtapasztalják a szabadulást. Ott, a Sionon megtörtént a szabadság megszerzése. Aki felnéz a keresztre, hittel tekint Krisztusra, az járulhat Isten elé, élhet a Lélek szabadságában. Ezt az időt éljük ma is: van lehetőség a Lélekkel betöltekezni, mindenki számára lehet Lélek által élni.

Olyan jó lenne látni a Szentlélek munkáját az életünkben és környezetünkben! Vágyunk, Urunk, erre! Végezd ezt ma is közöttünk, így hívjuk segítségül a Te nagy Nevedet!

Szabó Szilárd

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.