2022. november 11., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten megítéli az öntelt vallásoskodást

Igehely: Ám 6:1-14; Kulcsige: Ám 6:5 „Hárfakísérettel dalolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé.”

Egy nagy veszély lehet a hívő ember számára, amikor elbizakodva éli a hívő életét. Belekeveredve a testi és világi dolgokba, nem látja bennük a veszélyt, mivel úgy gondolja, hogy az még belefér a Krisztus követésébe. Annyira megszokhatják ezt az életvitelt egyesek, hogy egy idő után még önmagukkal is elhitetik, hogy minden rendben van, hiszen ők Isten népéhez tartoznak és az Úr gyermekei. Gondtalanul, nem törődve tisztulással, megtéréssel, megvan a saját kis vallásoskodó életük, amely szerintük elég kell legyen Istennek. Ámósz prófétán keresztül Isten rámutat arra, hogy előtte nem kedves ez az öntelt vallásoskodó élet. Ez nem áldást, hanem ítéletet von maga után.

Isten igéje azért figyelmeztet most téged, hogy te ne légy ilyen ember. Ehelyett ragadd meg az alkalmat, és keresd az Urat teljes szívedből, megüresedve testi és nem oda való dolgoktól. Isten nem egy üres vallásoskodó életet kíván tőled, hanem őszinte és tiszta szívből jövő istentiszteletet.

Mi jellemző a gondtalan és elbizakodott vallásos emberre?

Mit tehetsz annak érdekében, hogy ne válj öntelt vallásoskodóvá?

János Csaba

DÉLUTÁN | 

Hogy akaratodat teljesítsem

Igehely: Zsolt 40:7-11; Kulcsige: Zsolt 40:9 „Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van.”

„Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van” (9. v.). Ezek az igék előremutatnak Jézus Krisztus személyére. Krisztus jelleméről megtudhatjuk, hogy Neki öröme telt abban, hogy engedelmeskedjen Atyjának és szolgáljon Neki. Eljött, ahogy a próféciák előre megjövendölték, és mindent alávetett Isten akaratának. Nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Istennel egyenlő. Szolgai formát vett fel és mindenben engedelmeskedett annak, aki őt elküldte ebbe a világba. Jézus Krisztus indulata és élete kell követendő példa legyen mindannyiunk számára.

Jézus Krisztusnak örömet jelentett a szolgálat és az engedelmesség. Előfordul néha, hogy megbíznak valamilyen szolgálattal a gyülekezetben és morogva vállalod el? Esetleg csak azért teszel dolgokat, mivel más nem teszi, de legszívesebben te sem tennéd? Az Istennek való szolgálati lehetőség az Úr gyermekét mindig örömre kellene késztesse. Gondolj bele egy pillanatra! A hatalmas Teremtő Isten megengedi neked, parányi teremtménynek, hogy munkatársa legyél. Tekintsd ezt olyan lehetőségnek minden egyes alkalommal, amelyben megmutathatod szeretetből jövő engedelmességedet Megváltód iránt!

János Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!